A magyar egészségügy jobban felkészült, mint sok más országé Európában

A magyar egészségügyi rendszer felkészült a koronavírus-járvány második hullámára, és az adatok szerint a kelet-európai országok egészségügye az uniós átlag felett teljesít - mondta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.19.
példamutató védekezés

Farkas Örs elmondta, a magyar egészségügy járványkezelési képessége is jobb, mint a nyugat-európai országoké. Hangsúlyozta, hogy a magyar egészségügyi rendszer a járvány első hullámában szerzett tapasztalatok alapján felkészült a második hullámra, és most - bár a megbetegedések száma a többszöröse a tavaszi adatoknak -, kevesebben halnak bele a koronavírusba.

Hozzátette, mindenki, akinek arra szüksége van, megkapja a megfelelő ellátást a második hullámában, és ha kell - az igényeknek megfelelően - bővítik az egészségügyi kapacitásokat.

Arra a felvetésre, hogy az emberek már belefásultak a járványban, azt mondta, mára mindenki környezetében lehet olyan, aki fertőzött, ezért be kell tartani a távolságtartási, a maszkviselési és a higiéniai szabályokat.

Farkas Örs az M1 aktuális csatornán elmondta azt is, az ellenzéki pártok már az első hullám idején is támadták az egészségügyi rendszert és a kormány intézkedéseit, és ebben semmi változás nincsen, hiszen most is ezt teszik.

A műsorban szó esett arról a francia tanárról, akit egy csecsen terrorista ölt meg pénteken. Farkas Örs elmondta, a migráció és a terrorizmus növekedése között egyértelmű összefüggés van; csak Franciaországban 250 körül van a hasonló támadásokban meghaltak száma.

Hozzátette, 2015 óta folyik a vita az Európai Unióban a migrációról, és azóta sem a magyar kormány, sem pedig Brüsszel véleménye nem sokat változott: utóbbi továbbra is kötelező kvótákról beszél, ezt pedig Magyarország nem fogja elfogadni.

Az Európai Bizottság új migrációs javaslatáról Farkas Örs megjegyezte, ha valaki végig olvassa azt, akkor kitűnik, hogy ugyanúgy benne van - igaz más kifejezéssel - a kötelező kvóta és a migrációt szervező civil szervezetek támogatása.

Tehát érdemi előrelépés nem történt, legfeljebb átnevezte azt az Európai Bizottság” - fűzte hozzá.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás