
„Még az is lila, ami nem látszik!”– Teljes lila ködben él a 75 éves Márti
Márti negyven évvel ezelőtt döntötte el, mindene lila lesz.
A kormányfő a Magyar Nemzet számára írt cikket. Ebben kifejti azt is, hogy miért éppen Olaszországban dől majd el Európa jövője.
A lap egyelőre csak néhány gondolatot közölt a holnap megjelenő számból. Mint írják, a kormányfő írásának legizgalmasabb része talán az Európát megváltoztató négy gondolat bemutatása. Orbán Viktor kifejti azt is, hogy miért éppen Olaszországban dől majd el Európa jövője, majd a biblikus hagyományaink melletti kitartás égető szükségéről is hangsúlyosan szól.
Kiemelik, a konzervatívok és kereszténydemokraták számára a legnagyobb kihívást és ellenfelet ma újra a liberálisok jelentik, miközben folyamatos támadás alatt állnak legfontosabb értékeink, mint például a nemzet, a család és a vallási hagyományok.
Az írás sorra veszi a vírus második hulláma elleni védekezés gyakorlati fogásait és az első hullám hasznos tapasztalatait, illetve kitér az ellenzék mindent elutasító magatartására is. A magyar ellenzék olyan, mint a kolbász – írja Orbán Viktor, hiszen be van töltve és meg van darálva. 2022-re időközben feláll a Soros-hálózatot kiszolgáló baloldali népfront, így a globalista elit és a nemzeti ellenállás közötti harc még nem dőlt el – teszi világossá Orbán Viktor.
A teljes cikk a hétfői Magyar Nemzetben jelenik majd meg.

Márti negyven évvel ezelőtt döntötte el, mindene lila lesz.

Veszélyes üzenetek érkeznek a felhasználókhoz.

Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.