Kitüntették még a zsaruk is

Burkus Dániel egy igazi hős! Segítségével a zsaruk elkapták azt a férfit, aki kirabolt egy 75 éves nénit egy lépcsőházban az V. kerületben. A pincér a Metropolnak mesélt a nem mindennapi hőstettről, amiért a rendőrségtől még kitüntetést is kapott.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2020.09.10.
civil hős

A 29 éves Burkus Dániel az egyik belvárosi bár felszolgálójaként dolgozott nyáron. Egyik nap azt hallotta, hogy egy idős hölgy segítségért kiált. – Először azt hittem, hogy valaki csak játszik, de mégis benéztem a szomszédos lépcsőház ajtaján. Akkor láttam, hogy egy idős hölgy a lépcső alján fekszik, odasiettem hozzá, és csak annyit mondott "elvitte a nyakláncomat" és mutatott a pár másodperccel azelőtt mellettem is elhaladó férfi után – kezdte Dániel a Metropolnak. A fiatal férfinek még néhány kollégája és járókelő is azonnal segített. Többen üldözőbe vették a rablót. – Mikor utolértük, bizonygatta, hogy ő nem csinált semmit, és félreértés az egész, végül valahogy meglógott, de tovább üldöztem, a többiek feladták, lemorzsolódtak – mesélte Dániel, aki egy órán át kocogott a férfi után. Végül két rendőrautó és öt civil ruhás segítségével elfogták a tettest.

Burkus Dániel (jobbra) a rendőrségtől jutalmat kapott hőstettéért. Dr. Terdik Tamás Budapest rendőrfőkapitányától vehette át az elismerést (Fotó: police.hu)

– Kiderült, hogy kés is volt nála, szerencse, hogy nem esett senkinek baja. Ráadásul néhány héttel ezelőtt szabadult a börtönből. Szerencsére a néni lánca is meglett, mert út közben eldobta, ezt később megtaláltuk a rendőrökkel – magyarázta Dániel, akinek nagyon jól esett a zsaruk elismerése. – Két alkalommal is megjutalmaztak. Nagyon jól esett, de persze nem ezért tettem és nem tartom magam hősnek sem. Segíteni akartam a néninek. Az emlékplakett és az emlékérme amit kaptam azóta is kiemelt helyen van, a szobám komódján – mosolygott Dani, akinek másnap az idős hölgy személyesen megköszönte a segítséget. – Nagyon aranyos volt és megköszönte, hogy segítettem. Azt mondta nekem, hogy az eset miatt eldöntötte, hogy többet nem hord ékszert, ami miatt megsajnáltam a nénit és újra mérges lettem az elkövetelő, hogy ennyire megijesztette őt.

Burkus Dániel a rendőrségtől jutalmat kapott hőstettéért

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás