
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolMexikóban továbbra is magas a gyilkossági ráta, százezer lakosra 29 jut.
Mexikóban 36 476 embert gyilkoltak meg tavaly, tavalyelőtt pedig 36 685-en haltak meg bűncselekmény következtében. Összehasonlításul az Egyesült Államokban 2018-ban öt gyilkosság jutott százezer főre.
A mexikói statisztikai hivatal által közzétett adatok általában magasabb értéket mutatnak, mint az ügyészségek havi bontásban közzétett adatai, részben mivel a központi intézet országszerte tételesen megvizsgálja a halotti anyakönyvi kivonatokat, részben pedig azért, mert más forrásokat is bevon összesítésének elkészítéséhez. Az közlemény szerint idén is növekszik a gyilkosságok száma.
Az év első nyolc hónapjában 24 116 gyilkosságot regisztráltak Mexikóban, ami másfél százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest (23 760).
Az országban évek óta véres bandaháború dúl a rivális drogkartellek között. A kormány 2006-ban vitatott katonai műveletet indított a befolyásos drogkartellek ellen. Azóta mintegy negyedmillió ember halt erőszakos halált, s negyvenezren tűntek el nyomtalanul.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.