RETRO RÁDIÓ

Az elhízottság kapcsolatban lehet a Covid-19-betegség súlyosra fordulásával





Megdöbbentő megállapításra jutottak a kutatók, akik tanulmányban fejtették ki álláspontjukat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.09.
koronavírus cukorbetegség testtömegindex

Az elméletek szerint a jelentős túlsúly megnöveli számos egészségügyi probléma kialakulásának kockázatát. Ezek pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a koronavírusos páciensnél súlyosra forduljon a Covid-19-betegség. Egy új tanulmány több mint 5200 fertőzött ember esetét vizsgálta meg. A csoport 35 százaléka elhízott volt. A kutatók megállapították, hogy a nagy testtömegindexű páciensek nagyobb eséllyel kerültek kórházba a Covid-19-betegség miatt, mint a normális testtömegindexűek.

A tudósok továbbra is dolgoznak annak kiderítésén, hogy milyen szerepet játszik az elhízás a betegség súlyosbodásában. Elképzelhető, hogy az elhízás érinti az immunrendszert, de az is, hogy a pandémia a meglevő közegészségügyi problémákat erősíti fel. A kutatók szerint az elhízás lehet a hátterében annak, hogy egyes országokat, közösségeket súlyosan érint a koronavírus-járvány. Az Egyesült Államokban a felnőtt lakosság körében 42 százalék az elhízottak aránya. Ez az arány pedig a fekete és spanyolajkú lakosság körében még magasabb. Egy 170 cm magas felnőtt embert 86 kilogrammos testsúly fölött, 30-as testtömegindextől tartanak elhízottnak.

Problémát okozhat az elhízás (Fotó: Shutterstock)

A Covid-19-betegség súlyosra fordulásának megemelkedett kockázata az extrém elhízottaknál, vagyis a 40-es és afölötti testtömegindexű embereknél jelentkezik. A kutatók rámutattak, hogy számos tényező nehezíti meg az elhízottak szervezete számára a tüdőt károsító koronavírus-fertőzéssel való küzdelmet. A jelentős túlsúlyt viselő szervezet, a testzsír kiterjedtsége csökkenti a tüdő kapacitását. Egy másik probléma lehet az elhízással gyakran együtt járó krónikus gyulladás. A gyulladás természetes védekezési módja testünknek a káros betolakodókkal, köztük a vírusokkal szemben.

A hosszan tartó gyulladás azonban nem egészséges, és alááshatja a szervezet védekezését, amikor valódi fenyegetéssel kerül szembe. "Mintha gázolajat öntenénk a parázsló tűzre" - világított rá Dariush Mozaffarian, a Boston melletti Tufts Egyetem elhízáskutatója. A tudósok azt is vizsgálják, hogy esetleg a koronavírusnak lehet-e valamilyen sajátossága, ami miatt az elhízottak érzékenyebbek rá, és jobban megbetegíti őket. Az elhízottság a kezelést is befolyásolja: a kórházban a légzés megkönnyítésére hasra fektetik a betegeket, de az elhízottaknál ez nehézségbe ütközik, ezért ezek a páciensek gyakrabban szorulnak lélegeztetésre. Egy további probléma, hogy a koronavírus-fertőzés ellen kifejlesztett vakcina esetleg nem lesz elég hatékony az elhízottak esetében - mutattak rá a szakemberek.





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás