
Jim Carrey megmutatta szerelmét a 2026-os César-díjátadón
A filmsztár most nyilvánosságra hozta kapcsolatát.
Siker, tapsvihar és telt házas előadások – mégis két lábbal a földön marad a népszerű színész. Veréb Tamás szakmai sikerei mellett végre a nászútra is sort kerít feleségével, Viviennel.
Mozgalmas időszak áll Veréb Tamás mögött: bemutatók, jótékonysági fellépések és folyamatos színházi munka tölti ki a mindennapjait. A sok feladat mellett azonban végre magánéleti öröm is vár rá és szerelmére.

Veréb Tamás a tehetséges színész tavaly májusban vette feleségül szerelmét, Koltai Vivien színésznőt. A nagy nap dátuma örökre emlékezetes marad számukra: „2025.05.24. – A nap, amire mindig emlékezni fogunk” – írták akkor.
Bár az esküvőt követően volt egy nagyobb utazásuk, az igazi nászút a rengeteg munka miatt elmaradt. Mindketten színházban játszanak, közös műsort is indítottak, így tudatosan döntöttek a halasztás mellett. Most azonban elérkezett az idő, Veréb Tamás feleségével nászútra indul.
Szerencsére az esküvő óta nagyon sok munkája volt mind a kettőnknek, ezért nem tudtunk elmenni nászútra, de a lényeg, hogy most májusban el tudunk majd utazni. Még titok, hogy hova, de csak azért, mert még mi sem tudjuk
– nevetett a színész, miközben a Metropolnak újságolta a hírt.

Veréb Tamás pályája látványosan ível felfelé, óriási rajongás övezi a fiatal művészt. Az utóbbi időszakban egymást érik a bemutatók és a telt házas esték, mégis tudatosan ügyel arra, hogy ne szálljon el a sikertől:
Remekül érzem magam a bőrömben. Nemrég indult a Hogyan tudnék élni nélküled musical az Erkel Színházban, és nagyon sokat számít, hogy a nézők mit élnek át az előadás alatt. Nem tudtuk, milyen lesz az adaptáció, de most tíz előadás után bátran mondhatom, hogy sikerül azt az izgalmat és örömöt okozni a közönségnek, mint amit a film okozott.
A produkció rendezője, Szente Vajk, akivel Tominak mindig inspiráló együtt dolgozni. A szerep ugyanakkor komoly kihívás:
Nem állítom, hogy ez a szerep egy könnyű feladat. Sokszor előre meg kell küzdenem azzal, hogy akár a néző csalódott lehet, amikor nem Marics Peti lép színpadra, aki az eredeti Gábor karaktert alakította és itt a színházban is a váltótársam.
Veréb azonban élvezi a karaktert, és a visszajelzések is igazolják, hogy remekül helyt áll ebben a karakterben is.
Sikerei ellenére megmaradt szerénynek. „Nagyon nehéz arra válaszolni, miért állok két lábbal a földön. Nem szeretnék fellengzősen viselkedni. Hálát kell adni, hogy ennyi feladat megtalál.” Hangsúlyozza: kollégái mentálisan is segítik, a stabil családi háttér pedig nélkülözhetetlen számára.

Múlt vasárnap a Hogyan tudnék élni nélküled-előadás után azonban nem pihent: jótékonysági eseményen is színpadra állt.
Agárdi Szilvi megsegítésére rendeztek gálát a Pintér Tibor Lovas Színházában, miután az énekesnő otthona lakhatatlanná vált. Az esten Veréb Tamás is fellépett, sőt, együtt énekelt Szilvivel, bizonyítva, hogy számára a közösség támogatása legalább olyan fontos, mint a premier sikere. A szakmai és emberi helytállás egyszerre jellemzi őt – legyen szó nagyszabású musicalről vagy jótékonysági gáláról. Koltai Vivien Veréb Tamás oldalán nemcsak a közös műsorukban, hanem az életben is biztos támasz, és úgy tűnik, a következő időszakban egy jól megérdemelt, közös utazással is megajándékozzák magukat.

A filmsztár most nyilvánosságra hozta kapcsolatát.

A V-tech frontembere Thaiföldön ragadt.

Tiv Tivy is megszólalt Magyar Péter drogos bulijáról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.