
Jim Carrey megmutatta szerelmét a 2026-os César-díjátadón
A filmsztár most nyilvánosságra hozta kapcsolatát.
A milliárdos a közösségi platformon tett kijelentést. Elon Musk megjegyzése rosszat sejtet az emberek szerint.
Elon Musk közzétette a X nevezetű közösségi platformon, mi a vallási meggyőződése és mi a véleménye Jézusról.

A technológiai milliárdos az X-oldalán fejtette ki vallási meggyőződését, miután egy felhasználó azt posztolta: „Valakinek evangelizálnia kellene Elon Muskot. Ki vezeti őt Krisztushoz?”.
Ezt továbbosztotta Elon Musk, és így kommentálta: „Egyetértek Jézus tanításaival.”
A hozzászólás érdekes reakciókat váltott ki: egyesek szerint ez valamiféle kinyilatkoztatás előszele lehet. Az egyik kommentelő ezt mondta:
Valami nagyon-nagyon rossz dolog fog kiderülni róla nemsokára
- idézi őt az Unilad.
Valaki szerint ezt Musk már régóta mondogatja, és bár nem keresztény, hisz Jézus tanításaiban. Más kritizálta, hogy nem tud különbséget tenni a tanítások és Jézus között. Mások megvédték Elon Muskot: „Akár valami gyönyörű dolog is kisülhet belőle” - írták. „Ezt már többször is elmondta az évek során. Egyetért Jézus tanításaival.”
A milliárdos 2022-ben vallott Jézusról a platformon.
Jézus szeretetet, kedvességet és megbocsátást tanított. Régebben azt gondoltam, hogy a másik arcunk odafordítása gyengeség és bolondság, de én voltam a bolond, amiért nem értékeltem annak mély bölcsességét
- írta Musk akkoriban.
2024-ben Jordan Petersonnak adott interjút, amelyben azt mondta, hogy nem különösebben vallásos, de hisz Jézus tanításaiban. Már korábban kifejtette, hogy 14 éves kora körül távolodott el a vallástól, amikor megismerte az univerzummal kapcsolatos elméleteket. 2013-ban azt mondta Rainn Wilsonnak, hogy bár elismeri, hogy vannak dolgok a világgal és az univerzummal kapcsolatban, amiket az emberek nem érthetnek meg, kevésbé hisz abban, hogy létezik valamilyen szupertudat, amely minden mozdulatunkat figyeli, valamilyen kritériumrendszer alapján értékeli azt, és eldönti, hogy egy bizonyos helyre kerülünk-e vagy sem, amikor meghalunk.
2025-ben pedig fordult a kocka és azt mondta nyitott Jézusra és lehetséges, hogy létezik egy olyan entitás, amit mi Istennek hívunk.

A filmsztár most nyilvánosságra hozta kapcsolatát.

A V-tech frontembere Thaiföldön ragadt.

Tiv Tivy is megszólalt Magyar Péter drogos bulijáról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.