
Kálloy Molnár Péter érezte, hogy elszáll felette az idő
Még egyszer utoljára láthattuk Kálloy Molnár Pétert.
A téli hideg elől menekülnének vagy van valami más a háttérben? Kiszel Tünde az Instagramon jelezte, hogy elhagyják az országot.
Kiszel Tünde megragadta az alkalmat – és lányát –, repülőre pattant és elhagyta az országot. Tulajdonképpen megértjük, a hideg idő már egy kicsit unalmas, jöhetne végre a tavasz.

Biztosan sokan vannak, akik most már így január közepén kicsit unják a hideget, a szürkeséget és azt, hogy nehezen indul be az év. Az évkezdés valahogy mindig lassabb, ami leginkább a decemberi hajtás miatt érződik így, hiszen az év utolsó hónapjának utolsó hajrája minden időnket felemészti, így fáradtan állunk neki az új évnek. A lassulás tehát ezzel magyarázható. Érthető tehát, hogy a sztárok is egy kicsit más területre kívánkoznak abban a reményben, hogy egy kis kikapcsolódás majd meghozza a gyümölcsét.
Nincs ezzel másként Kiszel Tünde és csodaszép lánya, Hunyadi Donatella, akik most repülőre pattantak, hogy egy kis időre maguk mögött hagyják hideg Magyarországot, és kikapcsolódjanak mielőtt jobban beindul az év. Minderről Kiszel Tünde számolt be az Instagramon, ahol képeket töltött fel egy, a háttérben lévő repülőgépről és utastársairól, miszerint meg sem állnak Dubajig. Természetesen megértjük, hogy így éreznek, hiszen ahogy említettük, a hideg már kezd egy kicsit sok lenni, és a melegebb tájakon való évkezdés megadja az alaphangulatot 2026-ra. Szóval mi már biztosak vagyunk abban, hogy az elkövetkezendő napokban a naptárlady és operaénekes lánya elképesztő hangulatú képekkel és videókkal fognak megörvendeztetni minket, kicsit átadva az arab hangulatot a hideg téli napokra.

Még egyszer utoljára láthattuk Kálloy Molnár Pétert.

Az énekesnő közösségi oldalán jelentkezett be.

WC-re költené a focistából befolyó pénzt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.