Újra együtt a Házasság első látásra sztárjai: mégsem végleges Sanya és Rita válása?
Fűzfa Rita és Varga Sanya kapcsolata igen csak nehezen indult, majd még rosszabbra fordult, végül mégis elkezdtek közelebb kerülni egymáshoz. A Házasság első látásra szereplői a kísérlet végén elváltak ugyan, de most mintha alakulna valami közöttük. Mutatjuk az erre mutató jeleket.
A Házasság első látásra Sanya és Rita életét bizony fenekestül felforgatta, különösen, hogy bár mindketten életre szóló társra vágytak, kezdetben a kapcsolatuk alapján ez cseppet sem tűnt lehetségesnek. A kísérlet végére azonban valami megváltozott közöttük, és Sanya sokkal kedvesebb lett feleségével, akitől nem sokkal korábban még el akart válni. És bár végül külön folytatták az életüket, nem titok, hogy a 60 éves személyi edző szívesen maradt volna továbbra is kapcsolatban a kétgyermekes édesanyával. És talán ez azóta meg is történt.
A Házasság első látásra Rita és Sanya számára egy igazi hullámvasít volt, de lehet, hogy most egymásra találtak Fotó: TV2
A Házasság első látásra 2025-ös évada után Rita úgy döntött, több szépészeti beavatkozást is elvégeztett magán, így kapott némi botoxot, és a szája is fel lett töltve. Így egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy az 55 éves exfeleség egy igazi bombanő lett, és bizonyára már Sanyának is sokkal jobban tetszik, aki már az esküvőn is a menyasszony külsejébe kötött bele. Fűzfa Rita TikTok-oldalára most ki is került egy videó, amin az egykori házasok együtt ülnek a kocsiban, és sosem látott kedvességgel viszonyulnak egymáshoz.
„Sanya volt olyan kedves és elhívott egy ebédre, most oda megyünk” – kezdte Rita viccelődve, mire exe azonnal felháborodott.
Te akkora kamus nő vagy! Nem hívtam el ebédre, hanem eljöttem érte a munkahelyére, mert dolgunk volt, és most hazaviszem
– tisztázta nevetve Sanya.
„Igen, volt olyan kedves, egy igazi tünemény” – reagált boldog mosollyal Rita.
Ezt eddig nem így mondtad. De örülök, hogy a te véleményed is megváltozott, remélem a nézőké is egy kicsit
– tette hozzá sejtelmesen Sanya.
A Házasság első látásra Fűzfa Ritája a kísérlet óta egy igazi bombázó lett, jó pár évet letagadhatna Fotó: TV2
A Házasság első látásra Ritájáért odáig vannak a nézők
Vészesen közeleg a választás, aminek a tétjét egyre kevesebben hagyják szó nélkül. Az MMA-harcos Lukács Nikolasz Róka kendőzetlen őszinteséggel és meglepő éleslátással állt bele a nemzetbiztonságot és az energiaárakat érintő kérdésekbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.