
B. Tóth László: Van egy-két Mercedes a falamon
A legendás rádiós a hetvenes évek óta ül a mikrofon mögött.
Életét vesztette a népszerű Roxana Moise. Rendkívüli harcot folytatott az agydaganattal. Elhunyt az Exatlon által megismert, örök optimista realitysztár.
Egy profi sportolóból lett realitysztár mindössze 39 évesen elhunyt, miután szívszorító küzdelmet folytatott a rákkal. Roxana Moise az Exatlon Romania című műsorban vált ismertté – közölte a Mirror.

Mielőtt szerepelt a műsorban, amely berobbantotta karrierjét, Roxana kézilabdázó volt. Egy ideig játékvezetőként dolgozott, később pedig fitneszedző lett.
Végül részt vett a romániai Exatlon-ban, ahol a Harcosok csapatának volt tagja, amely ötödik helyen végzett az állóképességet megpróbáltató műsorban.
Halála okát családja nem közölte, de mindenki tudta, hogy Roxana hónapok óta agydaganattal küzd. Gyakran turbánt viselt, hogy elrejtse rövid haját.
Egykori edzője, Nicoleta Lazar elmondta, hogy Roxana annak ellenére, hogy nagyon beteg volt, örök optimista volt.
Három hónappal halála előtt is arról beszélt, hogy jobban lesz és visszatér minden a régibe.
Barátai és egykori csapattársai részvétüket fejezték ki.
Egy kemény harc után mentél a mennybe, és olyan űrt hagytál magad után, amelyet senki sem tud betölteni. Túl korán mentél el, de a szereteted, kedvességed és a benned lévő fény örökké velünk marad
– írta egyikük.
Egy másik barátja megosztotta, hogy a nő rendkívül kivételes ember volt. Kedves, gyengéd és mellette erős is. Olyan, amivel az ember ritkán találkozik.
A műsorban való szereplése után Roxana Kangoo-edző lett, valamint testnevelő tanár egy bukaresti középiskolában. Emellett nyitott egy női fitneszközpontot is.
Három gyermeke maradt hátra.

A legendás rádiós a hetvenes évek óta ül a mikrofon mögött.


Rajongóik összetörtek a hír hallatán.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.