
„Mint egy festmény” - Bódi Sylvi karácsonyi fotója elvarázsolta a rajongókat
A csinos modell ismét kitett magáért.
Mutatjuk, hogy kik lesznek ott az ország házibuljának döntőjében!
A Sztárban Sztár All Stars vasárnap este már a 13. adásával tért vissza. A tét pedig nem volt kisebb, mint a döntőbe jutás.

Az elődöntőben Dér Heni, Freddie, Vavra Bence, Veréb Tamás szerepelt, akik egy egyéni produkcióval és az előző évad egy-egy versenyzőjével alkotott duettel léptek színpadra. Mindenki fantasztikus teljesítményt nyújtott, mindkét előadásuk alkalmával, azonban a döntőbe nem juthatnak be mindannyian. Egy valakitől ma is búcsúzni kellett.
Az egyéni és a duett produkciók után jött az elsőkörös szavazás, amelynek a végén kiderült, hogy a napi győztes Vavra Bence lett, így ő azonnal bebiztosította a helyét a jövő heti döntőben. Ezután következett a második körös szavazás, ahol szintén a nézők döntöttek. Dér Henit megmentették azok, akik szavaztak, de Freddie és Veréb Tomi veszélyzónába került. Ezt követően jött a végső eredményhirdetés, amikor kiderült, hogy ki az, aki folytathatja a versenyt. Ő nem más volt, mint Freddie.
A Sztárban Sztár All Stars 13. adásának kiesője tehát Veréb Tomi.

A csinos modell ismét kitett magáért.

Reméljük nem rontotta el az ünneplését…

Elárulta, hogy miért hagyta abba a színészi munkát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.