
Remek produkciók és körömrágós percek: ezek voltak a Megasztár negyedik élő show-jának legemlékezetesebb pillanatai!
Izgalmakban most sem volt hiány!
Megosztotta a Megasztár zsűrijét a fiatal versenyző. Herceg Erika igencsak vehemensen védte Ádám Attilát.
Ismét kitört a balhé a Megasztárban. A negyedik élő show előtt sokáig kétséges volt, visszatér-e az egyik versenyző, Ádám Attila, akit a kemény kritikák miatt az édesapja ki akart venni a tehetségkutatóból. Végül a fiatal énekes folytatta a megmérettetést, ám továbbra is megosztotta a zsűritagokat.

Az énekes ezúttal a Love Storyval lépett színpadra. A produkciót követően a zsűri nagy része finoman szólva sem volt elégedett. Míg Herceg Erika büszke volt a versenyzőjére, addig Curtis szerint egy hangon énekelt, és Marics Peti is úgy vélte, becsiccsentve, egy éttermi vacsorához nagyon kellemes lett volna a produkció, de a Megasztárban egyszerűen nem ezt keresik.
Tóth Gabi egyetértett a mestertársaival: kiemelte, ez nem a versenyző személye ellen szól, valamint nehezményezte azt is, amiért sokan úgy vélik, bántják Attilát, amiért szakmai kritikát fogalmaznak meg.
Ebbe a játékba én nem akarok belemenni!
- szögezte le az énekesnő, aki felajánlotta, hogy énektechnikai tanácsokat nagyon szívesen ad a fiatal tehetségnek.
Ezután Herceg Erika jutott szóhoz, aki kijelentette, hogy Attila tőle is megkapja a szakmai tanácsokat, és azt sem értette, milyen játékről beszélt Gabi.
Mutatjuk a nagy összecsapást!

Izgalmakban most sem volt hiány!

Egy pillanatra megfagyott a levegő a stúdióban...

Fantasztikus produkcióval tért vissza a Megasztár tehetsége.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.