
Vilmos szeretne egy kiegyensúlyozott otthont biztosítani a gyerekeinek, ami neki a szülei válása miatt csak részben valósult meg.
Megrázóan őszinte vallomást tett Vilmos herceg, egy beszélgetés során. A walesi herceg ekkor azt hangsúlyozta, a legfontosabb számára az, hogy három gyermekét egy stabil, boldog és egészséges otthonban nevelje fel.
Vilmos herceg Eugene Levy-vel beszélgetett, mialatt a hollywoodi sztár sikersorozatának, A kedvetlen utazónak az egyik epizódját forgatták a windsori kastélyban.
A legfontosabb az életemben a családom. Boldog, egészséges, stabil otthont akarok biztosítani a gyermekeimnek
– mondta. Beismerte, hogy a saját gyerekkora csak részben volt kiegyensúlyozott, és aminek oka III. Károly király és Diana hercegné 1996-os válása volt. A pár négy évvel korábban jelentette be a különválását, ráadásul mindketten adtak tévéinterjúkat, ahol a házasságtöréseikről és a házassági nehézségeikről is nyíltan beszéltek.
Elfogadod ezt, tanulsz belőle, és megpróbálsz megbizonyosodni arról, hogy nem követed el ugyanazokat a hibákat, mint a szüleid. Azt hiszem, mindannyian erre törekszünk, és én csak azt akarom tenni, ami a legjobb a gyerekeimnek, de tudom, hogy a drámák és a stressz, amiket gyerekként élsz át, felnőttként is kihatnak rád
- mondta el a szülei szakításáról Vilmos, az Express beszámolója szerint.
Szakértők szerint a szavai érzékenyen érinthetik az édesapját, de Vilmos nem titkolta: változást akar a monarchiában.
A változás napirenden van nálam – nem radikális, hanem szükséges, jó irányú változások. Olyan világot szeretnék, amelyben a fiam büszke lehet arra, amit véghez viszünk
– fogalmazott.
Az epizódban egyébként Vilmos felidézte a nagyszülei, II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg humorát és kitartását, és mesélt a család mindennapjairól is. A herceg továbbá megemlítette, mennyire szeretné megóvni gyermekeit, Györgyöt, Saroltát és Lajost attól a sajtónyomástól, amelynek ő és az öccse, Harry ki voltak téve:
Megfogadtam, hogy ez nem történhet meg az én családommal.
Ezt a látványt kár lenne kihagyni!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.