
"Nem én rontottam el"- reagált fia Megasztáros előadására Jolly
Az énekes és fia kapcsolata javíthatatlan?
A királyi karácsony Sandringhamben idén csendesebb lesz. Belső források szerint Károly király nem látja szívesen testvérét, András herceget és volt feleségét, Sára hercegnét az ünnepségen.
A brit királyi család karácsonyi ünnepségei Sandringhamben hagyományosan az ünnepi időszak fénypontját jelentik, de úgy tűnik, két családtag idén hiányozni fog. A döntés azután született, hogy Károly király jelezte: András herceg és volt felesége, Sára yorki hercegné nem lesznek szívesen látott vendégek az ünnepen.
A Károlyhoz közel álló források szerint az uralkodó távolságot szeretne tartani Andrástól és Sárától, miután nemrég kiderült, hogy a hercegné továbbra is kapcsolatban állt az elítélt Jeffrey Epsteinnel, annak ellenére, hogy 2011-ben nyilvánosan elhatárolódott tőle. Amióta a hercegné üzenetei újra előkerültek, és mivel András már régóta összefüggésbe hozható volt Epsteinnel, a király állítólag világossá tette, hogy a jövőbeli családi eseményeken is inkább az amit nem látunk, az nem fáj elvét kívánja alkalmazni velük kapcsolatban.
A BBC korábbi királyi tudósítója, Jennie Bond is egyetért azzal, hogy semmi esetre sem lenne helyénvaló, ha ők is részt vennének a királyi karácsonyon.
Elképzelhetetlennek tartom, hogy András és Sára nyilvánosan megjelenjenek Sandringhamben, és ha a családi ünnepségen részt is vennének, de elzárkóznának a nyilvánosságtól és a kameráktól, az a királyt a képmutatás vádjának tenné ki. Ez megint egy nagyon kényes családi helyzet Károlynak. Érzékeny ember, és számára fontos a család.
- magyarázta a Jennie.
Van saját családjuk, akikkel ünnepelhetnek, két lányuk, akik hűségesek hozzájuk, és az unokáik. Talán most jött el az ideje, hogy végleg lezáruljon a yorki család részvétele a királyi család ünnepségein Sandringhamben.
- tette hozzá a tudósító.
A karácsonyi összejövetelből való kizárás néhány héttel azután történt, hogy András és Sára közösen jelentek meg a Kent hercegéjének temetésén a Westminster-székesegyházban, ahol a királyi család többi tagja is jelen volt.
A szertartás után Andrást lefényképezték, amint könnyed beszélgetést próbált kezdeményezni Vilmos herceggel, aki viszont figyelmen kívül hagyta őt. Ezután többen felszólították a királyt, hogy tegyen további lépéseket András ellen, akit már megfosztottak katonai rangjától.
Vajon a királynak tovább kellene mennie? Ő nem bosszúálló ember, de az a szégyen, amit András és Sára évtizedek óta újra meg újra a királyi családra hoznak, biztosan nehezen viselhető. Önző módon tönkreteszik a család többi tagjának kemény munkáját. A kapzsiságuk besározza a monarchia hírnevét. Ezt meg kell állítani.
- fejtegette Jennie.
A királyi tudósító úgy gondolja, hogy a nyilvánosság örömmel fogadná, ha Andrást megfosztanák kitüntetéseitől is - írta a Mirror.
Az énekes és fia kapcsolata javíthatatlan?
Ezek voltak a legolvasottabb cikkek a héten.
16 év után vesztette el a kis családtagot a szakács.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.