
"A békés megoldás és a párbeszéd híve vagyok" - Ezért lett öt Digitális Polgári Kör tagja Nemcsák Károly
A József Attila Színház Igazgatója a békés megoldások híve.
A zenész kijelentése, miszerint „borzalmas pusztulatok jutnak tovább”, hatalmas felháborodást keltett. ByeAlex újra támadást indított az X-Faktor ellen, pedig éveken át maga is a műsor mentora volt.
ByeAlex ismét vihart kavart a közösségi médiában. A zenész, polgári nevén Márta Alex, ezúttal az X-Faktort vette célba, pedig éveken át maga is a műsor egyik legismertebb mentora volt – írta meg a Ripost.
Most Facebookon fakadt ki: „Belenéztem az X-Faktorba. A helyzet változatlan. A borzalmasan pusztulatok jutnak csak tovább.” A mondat pillanatok alatt körbejárta az internetet, és újraindította a vitát arról, vajon jogos-e az énekes bírálata.
ByeAlex posztja nemcsak a versenyzőket, hanem közvetve a zsűri döntéseit is élesen kritizálta. A nézők azonban nem hagyták szó nélkül a kirohanását.
Azért neked is volt olyan mentoráltad, aki megnyerte és egy kalap hulladékot pakolt le az egész évadban
– írta az egyik kommentelő, más pedig így reagált: „Fura, hogy amíg ott voltál, nem volt baj, most meg minden rossz?” A hozzászólások rövid időn belül vitává fajultak: egyesek szerint ByeAlex csupán őszinte véleményt mondott, mások szerint viszont képmutató, hiszen éveken át ő maga is a rendszer része volt.
Az énekes nem maradt adós a válasszal.
Olyan buták és könnyen triggerelhetők vagytok. Négyszer győztem, mit kellene még tudni?
– írta vissza a kritikusainak. A kijelentés csak tovább szította az indulatokat, és sokan úgy érezték, ByeAlex mintha mostanában bíráskodna a magyar popvilág fölött. Egyre gyakrabban ítélkezik mások felett, és nem kímél senkit, aki szerinte „művi” vagy „értéktelen”.
Sokan éppen ezért tartják ellentmondásosnak a viselkedését. Miközben az X-Faktor korábbi arcaként ő is ugyanannak a kereskedelmi világnak köszönheti ismertségét, ma már kívülről bírálja a műsort, mintha sosem lett volna része. Távozása óta újra és újra visszatér a témához, és rendre elmarasztaló véleményt fogalmaz meg. Egyesek ezt sértettségnek tartják, mások tudatos provokációnak látják.
Egy dolog azonban kétségtelen: ByeAlex pontosan tudja, hogyan irányítsa magára a figyelmet. Elég egyetlen mondata, és napokig róla beszél az ország. Most is így történt – egy rövid bejegyzés, és az egész közösségi média fellángolt.
A József Attila Színház Igazgatója a békés megoldások híve.
Anitát a hideg időjárás sem akadályozza meg a villantásban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.