
Ennyi, itt a vége! Drámai bejelentést tett Kendall Jenner
Végleg kilép a reflektorfényből.
Az énekesnőt a Dancing with the Stars és A Nagy Duett nézői is láthatták a közelmúltban. Mihályfi Luca most forró képekkel rukkolt elő közösségi oldalán.
Mihályfi Luca és Hegyes Berci a TV2-n látott Dancing with the Stars című műsor alatt szerettek egymásba, bár sokáig titkolták a kapcsolatukat. A döntő előtt, az élő show-ban egy szerelmes csókkal vállalták fel egymást, amit persze imádott a közönség.
Az énekesnő közösségi oldala hamar népszerű lett, már 100 ezer követője van. Mihályfi Luca a naplementés, szerelmes képei után most tangás, bikinis fotókat osztott meg, pár óra alatt közel 9 ezer like-ot szerezve ezzel.
Mihályfi Lucát egy tehetségkutatóban ismerhette meg az ország, majd nagy vágya teljesült azzal, amikor lehetőséget kapott a Dancing with the Starsban, és a táncparketten is bizonyíthatott. Partnerként Hegyes Bercit kapta, aki a műsor első évadát megnyerte Gelencsér Tímea oldalán. Mihályfi Luca nem titkolta, hogy már régen kiszemelte magának a profi táncost, és próbálta "bevonzani", hogy őt kapja meg a műsorban, ezért mantrázta a nevét.
Elmondása alapján nagyon jól mentek a táncpróbák, és már az első napokban azt nyilatkozta, hogy Hegyes Bercivel egy hullámhosszon vannak és hasonló a személyiségük is. Partnere pedig kifejezetten örült annak, hogy a fiatal lány a legalacsonyabb a mezőnyben, ugyanis ennek köszönhetően őt sokkal könnyebb lesz majd dobálnia a levegőben. A páros a próbák alatt jött össze, majd az énekesnő apja, a színész Mihályi Balázs is elmondta, mit gondol a kapcsolatról.
A közelmúltban ismét közösen vettek részt a TV2 egyik sikerműsorában, A Nagy Duettben, ahol hétről hétre sikerült elkápráztatniuk a közönséget: ezúttal a dobogó harmadik fokáig jutottak. Amikor együtt szerepelnek, abból rendre valami érzéki, látványos és szexi produkció születik, nemrég egy közös fotózásról is megosztottak képet.
Végleg kilép a reflektorfényből.
Elájulnak a kommentelők a gyönyörű táncosnőtől.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.