
Szabó Franciska falatnyi bikiniben mutatta meg kisportolt testét
Szabó Franciska megint elvarázsolta követőit.
Curtis nem akárhonnan jelentkezett be.
A Bors írta meg, hogy augusztusban összeházasodott Curtis és szerelme, Barnai Judit, azaz Judie. Sok ideje tervezték már az esküvőt, és végre összejött, már hivatalosan is férj és feleség lettek – pedig sokáig úgy volt, hogy várnak még a ceremóniával, de úgy tűnik, hogy nem bírták tovább és úgy döntöttek, hogy egybe kelnek.
Curtis és Judie nagyon boldogok együtt, különleges kapcsolat az övék, és erről az Ázsia Expressz nézői is meggyőződhetnek a TV2 képernyőjén. Együtt élik át az élet nevezetű nagy kalandot, de úgy tűnik, hogy most mégis külön váltak az útjaik, ugyanis a rapper elhagyta az országot és külföldről jelentkezett be a közösségi oldalán:.
Curtis Izraelbe ment és minden jel arra utal, hogy a felesége nem tartott vele, ugyanis Barnai Judit nélkül pózol a fotón az előadó, akinek így üzent a posztnál a szerelme:
Szeretlek😍❤️❤️
Curtis természetesen nem hagyta reakció nélkül a feleségét, ugyanis három lila szívecskét válaszolt neki – a rapperre jellemző szín a lila, hiszen a kedvenc focicsapata az Újpest.
Itt lehet megtekinteni Curtis posztját:
Szabó Franciska megint elvarázsolta követőit.
Cinthya Dictator megosztotta a gondolatait a szépséggel kapcsolatban.
Mindössze 39 éves volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.