
Dua Lipa gyorsan bikinibemutatót tartott, mielőtt 30 éves lett
Az énekesnő elképesztően szexin ünnepelte a 30. szülinapját.
A nagymama és unokája nagyon hasonlítanak egymásra.
Sidney Van Den Bosch élvezi a várandósság minden percét, amelyről rendszeresen tájékoztatja a követőit, most azonban a nagymamájával közös képet osztott meg az Instagramon.
"Azt akartam írni képcímnek, hogy Nagymama és én… de igazából Dédimama és én, és kép konklúziója, hogy szerintem nagyon hasonlítunk. Egyébként múlt héten megszöktünk megünnepelni a Nagymama szülinapját, így utólag hozok erről majd néhány családi kedves képet" - írta a posztban.
A modell nem él pihentető időszakot, hiszen jelenleg költözés folyamatait bonyolítják le, ami Sidney kislányt hord a szíve alatt, akinek a nevéről is döntöttek párjával Benjáminnal. A korábbi Szerencsekerék-háziasszony jelenleg élete egyik legboldogabb időszakát éli, még akkor is, ha a lakásfelújítás – a szokásos kihívásokkal – nem megy éppen simán. Ő és férje azonban igyekeznek a végeredményre fókuszálni, miközben a jelen pillanatait is tudatosan megélik. Sydney nemrégiben egy Instagram-bejegyzésben osztotta meg gondolatait erről, miközben egy fehér fürdőruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját.
Az énekesnő elképesztően szexin ünnepelte a 30. szülinapját.
Hamar megtört a mulatós énekesnő.
Sok mindent elárul ez a négy szó.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.