
„A fájdalom” – nehézségeiről vallott Vajna Tímea
A kétgyermekes anyuka számára nehéz a szülés utáni időszak.
Mint azt megírtuk, megszületett Ráthonyi-Palácsik Tímea, közismertebb nevén Vajna Tímea második gyermeke. Az első baba, Ben, béranya segítségével jött világra, ám hosszú közdelem után Tímeának is sikerült teherbe esnie, egy kislányt hozott világra. Hailey születéséről Kandász Andrea számolt be a pénteki Mokkában. Az édesanya nemrég az Instagram-oldalán tudatta, hamarosan megmutatja a kislányát. Most azonban arról írt, hogy komoly fájdalmai vannak.

Szerettem ezt az utat, minden nehézségével együtt… nagyon gyorsan elrepült. Azt mondhatom, hogy a szülés utáni időszak számomra nehezebb.
– írta posztjában Tímea, akinek fájdalmas a császármetszés utáni felépülés és a szoptatás. Tiszteletét fejezte ki minden nőnek, aki átesett ezen, ugyanakkor bizakodó a közeljövőt illetően.
A fájdalom emlékké válik… hihetetlen, hogy a női szervezet mennyi mindent kibír!
– írta bejegyzésében az édesanya.
Top hírek


„Cicuskámmal” - cinikus fotóval jelentkezett a drogbotránya után ByeAlex
A közösségi oldalán mutatta meg a képet a zenész.

VV Seherezádé most elárulja: így tette túl magát a szülés utáni depresszión!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre