
„Szégyenemben majd elsüllyedtem” – Kínos helyzetbe került III. Károly és Ferenc pápa előtt a festőművész
Az a bizonyos mondat a mai napig kísérti.
Szántó Szabolcs karrierje a műsor óta szinte szárnyal. A Séfek séfe győztese két helyen dolgozik egyszerre, ahol sikert sikerre halmoz, most a Magyarország étele versenyen nyert, pedig nem is nevezett.
A Séfek séfe nyertese, Szántó Szabolcs a műsor óta komolyan belevágott a munkába, már csak azért is, mert Michelin-csillagra hajt. Úgy tűnik, ez nem is egy elérhetetlen álom számára, hiszen amellett, hogy két helyen dolgozik és apait-anyait belead, még versenyeket is nyer. Most épp egy olyan megmérettetésen állhatott a dobogó első fokára, amire nem is nevezett.
Szántó Szabolcs pizzériája mellett egy tállyai étterem konyháját is vezeti executive chefként. A szakács minden héten ingázik a két hely között, így hétből hét napot dolgozik, aminek úgy tűnik, meg is van az eredménye.
A tudtom nélkül indultam a Magyarország étele versenyen az Agroturizmus étele alkategóriában, amit 99,7%-kal meg is nyertem
– kezdte Szabi.
„Ez úgy történt, hogy a cég már be volt nevezve az előző séf által, amit úgymond megörököltem. Csak utólag szereztem róla tudomást, nem sokkal a verseny előtt, de elmentem, megcsináltam, és mint az eredmény mutatja, jól is sikerült” – mesélte.
Szántó Szabolcs étterméhez képest a tállyai munka teljesen más világ, de nagyon élvezi ezt a természetközeli, különleges közeget.
„Nálunk nagyjából a hotel is az agroturizmusra épül, a konyhába minden hozzávalót kistermelőktől vásárolunk, a vajat magunk készítjük. Bármi, ami sertés az étlapon az mangalicából van, amit Gesztelyből szerzünk be, és így tovább. Emellett pedig egyre kevesebb külső energiát vonunk be a főzésbe, tehát áramot vagy gázt mondjuk, mert ha lehet, kemencében sütünk, sparhelten főzünk és hasonlók” – magyarázta.
Nagyon jól érzem itt magam, a konyha vezetése mellett tervben van, hogy kialakítanak egy kis fine bistro jellegű éttermet, ha elkészül a saját sörgyárunk. Ez egy ilyen 20-25 fő befogadására alkalmas helyszín lenne, amit szintén én vezetnék. Persze már így sincs szabadidőm, de mindenáron szeretnék előbb-utóbb Michelin-ajánlást szerezni, szóval mindent megteszek
– jelentette ki.
Az a bizonyos mondat a mai napig kísérti.
Sokan nem értik, mi szükség volt erre.
Remek formában van a csinos műsorvezető!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre