
Az ismert művészházaspár négy és fél évtizede él boldogságban, és házasságuk példa lehet mindenki előtt, aki nem hisz az örök szerelemben. Korda György most elárulta, ha Balázs Klári nem lenne mellette, talán már nem is énekelne.
Korda György és Balázs Klári neve már teljesen összefonódott, ami nem is csoda, hiszen a pár 45 éve él együtt boldogan. Az énekes most elárulta, mi a titka egy ilyen hosszú házasságnak, és elmondta, szerinte hol tartana most a karrierje, ha nem jön a nagy szerelem.
Korda György felesége nélkül ma már talán nem is lenne énekes elmondása szerint, ugyanis Klári hozta meg neki azt a lendületet, amivel még ma is színpadra áll.
„Már 45 éve vagyunk együtt, én 68 éve énekelek, ezek olyan hihetetlen nagy számok, hogy még kimondani is sok. De idén megpróbálom valamivel Klárit meglepni, mert azért ez, habár még nem aranylakodalom, de nagyon szép idő. 27 éves volt, amikor beleszerettem, most pedig 72, de nekem ugyanolyan szép és kedves, mint azelőtt. Rengeteget köszönhetek neki” – kezdte hálása.
Ha őt nem ismerem meg, lehet, hogy már réges-régen csak kártyáznék. Az énekesi karrierembe ő egy olyan fajta változást hozott mind tartalmilag, mind pedig külsőleg, amit egyedül nem tudtam volna elérni. Szerintem az a fiatal közönség, aki már együtt ismert meg minket, talán nem is tudja, hogy én azelőtt önmagamban is Korda György voltam, mert már csak Korda György és Balázs Kláriként ismernek bennünket, de én ezt egy cseppet sem bánom. Számomra ő a Jóistennek egy olyan adománya, amit nem is tudom, hogyan köszönjek meg nap mint nap
– vallotta be.
Az énekes szerint olyan mélyen összekapcsolódott az életük, hogy már szavak nélkül is megértik egymást, ami nem is csoda, hiszen a nap minden pillanatát együtt töltik évtizedek óta.
„Már olyan mélyen ismerjük egymást, hogy előfordul, ha egy társaságban válaszolok egy beszélgetésre, akkor felkiált, hogy ne lopd el a gondolatomat, épp abban a pillanatban akartam ugyanezeket a szavakat kimondani. Ennyit jelent ez az összefonódottság” – mesélte Korda Gyuri bácsi.
45 éve nemcsak a privát életben, hanem a színpadon is együtt vagyunk, a nap minden percében. Persze ennek lehetett volna olyan változata is, hogy megutáljuk egymást, de nálunk a fordítottja történt. Amikor még csak udvaroltam neki, 46 évvel ezelőtt, és egyik este el kellett válnunk egymástól, akkor azt mondta, hogy mennyire borzasztó, hogy el kell mennünk, de én azt mondtam neki: Klárika, én tudom, érzem, hogy mi még annyit leszünk együtt, hogy meg fogod unni. De hál’ Istennek nem ez történt
– idézte fel nevetve.
Korda György Balázs Klári mellett soha nem unatkozik, hiszen mindig történik velük valami. Ráadásul bármit csinálnak, jól érzik magukat, hiszen egyforma az ízlésük az élet minden területén, ami szerinte elengedhetetlen egy ilyen hosszú kapcsolathoz.
Nincs egy unalmas percünk. Abszolút közösek nemcsak a gondolataink, de az ízlésünk is, legyen szó zenéről, gasztronómiáról, utazásról, sportról. Ezek hihetetlenül lényeges dolgok, mert ha egy pár két tagja mindenben mást szeret, azok nem hiszem, hogy együtt tudnak maradni, szóval ezek az apróságok is nagyon sokat számítanak a szerelmen kívül
– jelentette ki.
„Nálunk a szerelem a mai napig megvan. Nem azt mondom, hogy olyan heves, mint 30-40 éve volt, de megmaradt, és a szeretet annál nagyobb” – tette még hozzá mosolyogva.
Az előadóművész arról is őszintén beszélt, hogy amikor több mint 10 évvel ezelőtt súlyos betegséggel kórházba került, az a feleségének épp akkora fájdalom volt, mint neki.
„Van hátulütője is egy ilyen hosszú együttlétnek, mert ha valami baja van a másiknak, azt az ember teljesen a magáénak érzi. Nekem sajnos 2012 és 2014 között három súlyos betegségem is volt, és a feleségem reggel 9-től ott ült mindennap a kórházban estig, vagy amíg csak lehetett, ha intenzív osztályon voltam, ha nem. Nem tudom, hogy ez szép vagy sem, de nekünk ez jutott” – zárta a beszélgetést a Reptér című sláger énekese.
Kultúráról, kütyükről és a saját magunkkal szembeni elvárásokról mesélt a négygyermekes édesapa.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre