
Soha nem hallott David Bowie-interjú látott napvilágot
Titkot derültek ki a zenész motivációjáról.
Kajdi Csaba szerint ez teljesen normális dolog.
Kajdi Csaba influenszer és modellügynökség vezető elárulta, hogy gyakran kommentálja az eseményeket akkor is, ha egyedül van. Legyen szó bevásárlásról vagy otthoni filmezésről, gondolatait nem mindig tartja meg magának.
Nem mondanám, hogy magamban beszélek, inkább csak szeretek hangosan gondolkodni. Előfordul, hogy a boltban is, ahogy nézelődöm jönnek a gondolatok egy-egy termék kapcsán. Persze akkor nem mondom ki nagyon hangosan, de azért pörög az agyam
– fogalmazott Kajdi, aki szerint ez egy természetes működésmód. A magányos mozizás során pedig előfordul, hogy hangosan véleményezi a látottakat:
Ha nézek egy filmet otthon, akkor van, hogy hangosan kimondom a véleményem, hogy ez vagy az mekkora hülyeség, de a veszekedéseket is képes vagyok lemodellezni. Azokat is el szoktam képzelni, hogy hogyan fog lezajlani, mit mond majd a másik. Általában vág az elmém mindig
Kajdi szerint ebben semmi különös nincs, sőt, a gyerekek játék közbeni viselkedése is hasonló. Azt is elárulta, hogy fiatal korában rengeteget úszott – napi 5-6 kilométert is –, és ilyenkor gyakran beszélgetett magával fejben. Ez az idő nemcsak meditálásra, de tanulásra is kiválóan alkalmas volt: verseket memorizált, évszámokat rögzített.
A beszélgetés teljes egészében visszahallgatható a Sláger Reggelben elhangzott interjúban, a Spotifyon.
Titkot derültek ki a zenész motivációjáról.
Mindössze egy 55 percig tartott a csoda. Sikerült kibékülni?
Polly Holliday 88 éves volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.