Szomorú hír érkezett: 81 éves korában elhunytBritt Allcroft brit szerzőnő, a Thomas, a gőzmozdony című animációs sorozat alkotója. A lesújtó hírről Brannon Carty, a sorozatról készült dokumentumfilm rendezője számolt be a közösségi oldalán.
Britt Allcroft a haláláig aktív volt. A nevéhez köthető Thomas, a gőzmozdony az egész világon meghódította a gyerekek szívét Fotó: YouTube
Britt Allcroft még az 1980-as években szerezte meg a jogokat, hogy Wilbert AwdryRailway Series című könyveiből sorozatot készítsen, amely akkora sikerre tett szert világszerte, hogy egy dokumentumfilm is készült róla An Unlikely Fandom címmel. A film rendezője, Brannon Carty így nyilatkozott a Thomas, a gőzmozdony című animációs sorozat alkotójáról:
Az évek során, amíg Brittet ismertük, szoros kapcsolat alakult ki közöttünk. Igazi kiváltság volt, hogy nemcsak mentor, de barát is volt számomra, és nagyon örülök, hogy sok rajongó találkozhatott vele a film New York-i vetítésén. Abszolút megtiszteltetés volt, hogy szerepelhetett a dokumentumfilmünkben, és hangos támogatója volt az ügyünknek. Azt hiszem, az egész fandom nevében beszélhetek, amikor azt mondom, hogy mindannyiunknak nagyon fog hiányozni. Nélküle sokan közülünk soha nem találkozhattunk volna
– mesélte.
Britt Allcroft a dél-angliai Worthing tengerparti kisvárosban született. A mesemondó 21 évesen kezdte karrierjét a televíziózásban, számos műsort készített, köztük gyerekkvízműsorokat is. A később nagy sikert hozó munkája csak az 1980-as években indult el, amikor megalkotta a kedvelt, vonat-témájú műsort, amely világszerte mosolyt csalt a fiatal közönség arcára. A sorozat 1985-ben a legjobb animációs filmnek járó BAFTA-jelölést is elnyerte – írja a The Sun.
‘Thomas & Friends’ creator Britt Allcroft has sadly passed away at the age of 81. pic.twitter.com/VpofygIMkW
Az április 12-ei választás közeledtével egyre feszültebb a hangulat, hiszen a tét nem kisebb, mint Magyarország békéje és biztonsága. Ebben a történelmi pillanatban emelte fel szavát Pataky Attila, aki drámai őszinteséggel figyelmeztetett: ha nem a békét választjuk, a háború pillanatok alatt felzabálhatja a jövőnket.
Sorsdöntő választás előtt áll az ország, ezért a legendás zenész házaspár és lányuk két megrázó videóval kéri a magyarokat, hogy a békét és a biztonságot válasszák a bizonytalanság helyett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.