Az ország egyik legismertebb színésznője elárulta, minek örülne az új esztendőben. Fodor Zsóka a Metropolnak azt is elmondta, hogy mi az a két dolog, ami kifejezetten fontos számára.
Bár csak februárban szoktak érkezni a felkérések, Fodor Zsóka januárja sem szól a pihenésről, hiszen több darabban is játszik, valamint önálló estjével is járja az országot. A népszerű színésznő elmondta, hogy bár idénre még nem tervezte el a pihenését és annak állomását, de a színésznő természetesen idén is szeretne utazni, ez pedig nagyban függ az elfoglaltságaitól is. Fodor Zsóka éves tervei közt két rendkívül fontos tétel is szerepel, a színésznő úgy véli, ez a két dolog a legfontosabb.
Szeretném, ha az idei esztendő pont ugyanolyan jóra sikeredne, mint az azt megelőző. Azon imádkozom, hogy egészségem legyen, hiszen ahol egészség van, ott minden van. Ha pedig nincs egészségem, munka sincs, dolgozni sem tudnék. Márpedig az életemben ez a két dolog a legfontosabb.
– kezdte a Fodor Zsóka, aki – bár nagy utazó hírében áll – egyelőre nem fizetett be külföldi utazásra, ez nagyban függ az ez évi megbízásaitól.
„Idén még nem foglaltam külföldi utazásra, egyelőre nem terveztem meg ezt, hiszen nagyban függ attól, hogy mennyi előadásom lesz. De lassan kezdek tervezgetni, hiszen időben kell befizetni az utazásokra. Nagy dobásra egyelőre nem készülök, az Erzsikétől Anyusig című önálló estemmel járom az országot. Emellett például ma is játszom, Szegeden az Örömlányok végnapjai című darabban. Nagyon büszke vagyok rá, hogy már 8 éve töretlen sikernek örvend ez a színdarab. Mindig február környékén jönnek az ajánlatok, amikor csöng a telefon, azon reménykedem, hogy a vonal túlsó végén ajánlat lesz” – tette hozzá a színésznő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre