Az ismert tévés nyugalmasan autózott a minap, amikor arra lett figyelmes, hogy egy idegesebb sofőr csutka gázon kielőzte, ezzel pedig kis híján csúnya balesetet okozott. Dömsödi Gábor mindezt dokumentálta a járműve fedélzeti kameráján, így az is látszik, ahogy a szabálytalankodó sofőr rátámad a piros lámpánál.
Dömsödi Gábor videója pont olyan, mintha csak a jó öreg Oroszországban forgott volna a kamera, ahol az ilyesfajta konfliktuskezelés már-már néphagyománynak tekinthető. Szerencsére itt nem került elő sem ásó, sem kapa, de még egy árva szamurájkard, vagy fadeszka sem a felháborodott szabályszegő csomagtartójából, de a jelenet azért így is eléggé félelmetesre sikeredett. Dömsödi Gábor vitapartnere megpróbálta feltépni a tévés autójának ajtaját, majd amikor nem tudott bejutni, hogy vélhetően ököllel szerezzen érvényt vélt és egyébként teljesen valótlan igazának, úgy döntött, megpróbálja megrongálni a járművet.
Dömsödi Gábor végül úgy döntött, hogy közkincsé teszi a végtelenül szomorú, ugyanakkor nagyon tanulságos szösszenetet, a videóhoz pedig egy rövid kommentárt is fűzött. Íme! „Ma majdnem képen vágtak, pedig mégcsak nem is ismertek! Jövök dolgozni, nagy a dugó, a navigáció egy külvárosi, rosszul világított kátyús útra visz. A látási viszonyoknak megfelelően óvatosan megyek, amikor hirtelen kivág mögöttem egy autó és megelőz. De közben szemben is jöttek, ha véletlenül gázt adok, kész a frontális ütközés. Ezután a kis FIAT átmegy egy piroson is, de előbbre nem jut, így utolérem. Majd amikor elmegyek mellette, rám húzza a kormányt, ha nem fékezek nekimegyek. Mivel elég sokat foglalkoztam autózással, gondoltam, érdemes megörökíteni, hogy miként közlekedik ez az “úr”.
Nem tévedtem, és abban sem, hogy bezártam az ajtót. Így aztán a kilincset és a tükröt akarta csak letörni, végül kihajtotta az ablaktörlőimet.
"De miért akarta kinyitni az ajtómat, gondolta behúz egyet? Mindezt tette úgy, hogy az autóban mellette ült a fiatal barátnője. Szerintem ez a srác, ha így folytatja, előbb utóbb komoly bajokat fog okozni” – adta ki magából a történteket Dömsödi Gábor.
Nem kell különösebb jogi érzékenység ahhoz, hogy felismerjük, a dühöngő sofőr több ponton is szembe megy a törvény betűjével. Tekintve pedig, hogy nem csak az arca, de az általa vezetett jármű rendszáma is jól kivehető, élünk a gyanúperrel, hogy az eset hivatalból üldözendő mivoltát a kékek is felismerik, és az illető minimum pár büntetőponttal gazdagodik így az ünnepek közeledtével.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre