
Puskás-Dallos Peti nőként okozott döbbenetet a színpadon: ezt üzente neki a felesége
A tehetséges énekes Judy Garlandet személyesítette meg a Sztárban Sztár All Stars-ban. Puskás-Dallos Peti produkciója a feleségére is hatással volt.
Puskás-Dallos Peti hiába nyűgözte le a zsűrit az egyslágeres Snow bőrében a Sztárban Sztár All Stars negyedik élő adásában, a nézőktől nem kapott elég szavazatot, így nem jutott be automatikusan a top 12-be. A veszélyzónás énekeseknek a szabályok értelmében még egy dallal kell előrukkolniuk, így tett Peti is, ám ami a második produkciója alatt történt, azt talán senki sem látta jönni.

Puskás-Dallos Peti női ruhában bűvölt el mindenkit
A színész-énekes Judy Garland bőrébe, és így női ruhába bújt a show és a Somewhere over the rainbow című dal kedvéért, a produkciója pedig elképesztő hatást váltott ki a nézőkből és a zsűritagokból egyaránt. Bár a továbbjutása még ekkor sem volt biztos, az ítészektől bezsebelte a maximális 40 pontot, Liptai Claudia pedig kerek perec kijelentette, hogy ha Peti nem jut tovább, akkor ő most szombaton már nem is vesz részt a műsorban.
A bojkottra szerencsére nem lesz szükség, Puskás Peti ugyanis továbbjutott a következő élő show-ba, ami után a Metropolnak elmesélte, hogy reagált a felesége, Puskás-Dallos Bogi a nem mindennapi átváltozásra.
„A produkció után az volt az első dolgom, hogy megnézzem az üzeneteimet. Kíváncsi voltam, hogy tetszett a családnak, hogy a Bogi mit írt. Nagyon meghatott, amikor olvastam, hogy mennyire odavoltak érte, nagyon tetszett nekik. Így ugyanis nem látnak minden nap, sőt, mondhatom, hogy soha nem láttak. Egyáltalán nem szántam ezt paródiának, szerettem volna, ha ez egy olyan női átalakulás, amin nem röhögünk. Agyat és szívet kellett beletenni”
– árulta el a Metropolnak Peti, akinek arra már nem volt ideje, hogy leborotválja a lábát, így szőrös lábú Dorothy-ként bűvölt el mindenkit a stúdióban.
Top hírek


Ilyen szexi talán még sosem volt a kukkolós Sydney Sweeney
Láttál már ilyen rafinált dekoltázst?

Kovács Áron őszintén vallott A Nagy Duett versenyzőiről: „Mindenkivel kapcsolatban voltak előítéleteim”
A tévés négy adás után érkezett meg igazán a show-ba.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre