
Felfoghatatlan fájdalom: meghalt David Hasselhoff gyermekeinek anyja
Pamela Bach-Hasselhoff 61 éves volt.
Hosszú posztban mondta el, mit érez.
Kulcsár Edina teljes szívből támogatja férjét, G.w.M-et. A rapper igyekszik nagy babérokra törni, és szeretne nagyot robbanni a muzsikáival. Bár korábban az volt a célja, hogy Azahriah-t is lenyomja, csakhamar be kellett látnia, hogy ez nem megy, és elsimerte a fiatal zenész tehetségét. G.w.M gyakran él azzal a reklámfogással, hogy iPhone-okkal és laptopokkal ösztönzi az embereket, hogy nézzék meg az új klipjeit, a nézők között ugyanis nyereményeket sorsol ki. Most Kulcsár Edina árult el néhány fontos dolgot Márkról.
Kulcsár Edina történetében mesélte el, hogy kapcsolatuk elején sokan gondoltak róluk sokfélét. Pletykálták többek között azt, hogy Edina G.w.M-hez csak a pénze miatt vonzódik, amire így reagált:
Mondanám, hogy ez volt a sorban a legutolsó dolog, de alapvetően ez a szempont még csak a sorban sem kapott helyet, mert engem egy kicsit sem érdekelnek ezek, hiszen ő előtte is boldogultam ilyen tekintetben egyedül
- vallotta be.
Elmondta, hogy ő nem a nagy G.w.M-be szeretett bele, hanem Varga Márkba, aki mindig jól bánik vele, és aki nagyon alázatos és szorgalmas, ha a munkáról van szó - írja.
Pamela Bach-Hasselhoff 61 éves volt.
Igencsak megnőttek az „ikrek”...
Életének 73. évében hunyt el.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre