Házasság első látásra: „Ezzel azért vitatkoznék...” – közösségi oldalán kóstolgatják Jánost

Nelli egykori férjéért odáig vannak a nők. Igaz, nem mind...



Megosztás
Szerző: B.P.
Létrehozva: 2024.09.26.
Módosítva: 2024.09.26.
Házasság első látásra János Facebook

A TV2-n idén hatalmasat tarolt reality, a Házasság első látásra seniorkategóriáját képviselő Nelli és János kettőse megosztotta a nézőket. Már az anyakönyvvezető előtt kiderült ugyanis, hogy a műsorba egymástól függetlenül jelentkező, a pszichológusok által összeboronált férfi és nő már ismeri egymást, ami esetükben nem jelentett előnyt! Nelli ugyanis emlékeztette Jánost, hogy a férfi nem sokkal korábban randira akarta hívni, ám ő kikosarazta. A kezdeti feszültség pedig idővel tovább nőtt, igaz, mindketten igyekeztek változni a kapcsolatukért, ám a műsor végén zátonyra futott. 

nelli jános
Hiába mutatott jól egymás mellett Nelli és János, a két félnek nem sikerült igazán egymásra találnia (Fotó: tv2)

János azóta is rendszeresen jelentkezik a közösségi oldalakon, ahol bejegyzéseit, fotóit, gondolatait nők sora dicséri. Igaz, akad kivétel is, aki idővel talán pont azzal hívja majd fel magára Nelli exének figyelmét, hogy kilóg a sorból!

„A boldog ember nem feltétlenül a legjobbat kapja az élettől, csak a legjobbat hozza ki abból, amit kap”
– filozofált János a Facebook-oldalán. Több sem kellett a rajongóinak!
„Ez teljesen így igaz!”
– írta egyikük. 
„Mily bölcs szavak, mondatok ...bizony!”
– helyeselt egy másik
„Pontosan így van!”
– vélekedett egy újabb szimpatizáns.
„Ez egy jó mondás!”
– lelkendezett egy hölgy.
„Nagyon jók a meglátásaid, vagy idézeteid fiatalember!”
– reagált egy újabb rajongó.
„Ezzel azért vitatkoznék...”
– kóstolgatta Jánost a fenti vitaindító, ám egyelőre nem kapott választ.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás