
Polgár Tünde megtudta: Ezért perverzek a japán pasik
Polgár Tünde alaposan beletenyerelt az érzékeny témába.
Nem találunk szavakat...
Micsoda boldogság! A TV2-n tavasszal nagy sikerrel vetített Házasság első látásra című realityből ismert Csabi Instagram-oldalán két szerelmes fotóval jelentkezett be Ciprusról a kedvesével. „My One and Only”, azaz Egyetlenem – írta a képek mellé Gyöngyi egykori férje. Bár a szakértők által összeboronált pár bírta a legtovább a műsorban megismert házasok közül, végül ők is a válás mellett döntöttek. „Minden szakítás nehéz, de úgy érzem, hogy sikerült lezárnom ezt a dolgot. Csabival barátok vagyunk, mindig számíthatunk egymásra, és még azzal is szoktunk poénkodni, hogy lecsekkoljuk egymás partnereit. Csabi egyébként tök nyitottan áll ehhez a kérdéshez, szurkol, hogy megtaláljam az igazit, és én is támogatom, hogy ismerkedjen” – nyilatkozta még májusban Gyöngyi a Ripostnak. Csabi pedig csakhamar megtalálta a boldogságot egy másik lány oldalán, akivel nyár eleje után most szeptemberben ismét elutazott a szerelem szigetre.

A tavasszal látott Házasság első látásra című reality szereplőinek életét nyomon követők számára nem volt titok Csabi új kapcsolata, ám úgy tűnik, a férfi Instagram-oldalát olvasók közül többeket is váratlanul ért a fiatalember bő 4 hónapos kapcsolatának híre.
„De hol van a Házasság első látásból a felesége?”
– kérdezte valaki, akinek érdeklődésére több, hasonlóan tájékozott hozzászóló is válaszolt.
„Gyöngyivel, gondolom, már nincs együtt”
– reagált egyikük.
„Hol van már a tavalyi hó?”
– tette fel a költői kérdést más.
Ám az igazi gyomrost nem ők, hanem egy újabb, kéretlen hozzászóló vitte be.
„Gyöngyi szebb volt”
– jegyezte meg egy illető, mi pedig nem találunk szavakat arra, hogy lehet valaki ennyire bántó, sértő, tapintatlan, a másik ember boldogságába páros lábbal beletipró...
Szerencsére akadnak még, akik képesek együtt örülni a kedvencükkel.
„De aranyosak vagytok! Tartson örökké!”
– kívánta a legjobbakat a szerelmeseknek egy jóakaró.
„Örülök”
– fejezte ki pozitív érzéseit egy másik hozzászóló.

Polgár Tünde alaposan beletenyerelt az érzékeny témába.

Janicsek Attila és Miló Viki kapcsolata nem épp fáklyásmenet.

Anna exe szívből jövő vallomást tett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.