
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolViccelődés után jöhetett a magyarázkodás, de Hajós András kivágta magát.
Óriási műsort láthattak a TV2 nézői. A Sztárban sztár All Stars idei második adása sok emlékezetes, vicces produkciót hozott, egy adott ponton Till Attila annyira nevetett, hogy alig bírta folytatni a műsort. Akadtak azonban bőven mélyenszántó és érzelmes pillanatok is.

Az egyik ilyen éppen Hajós Andráshoz volt köthető. A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja éppen azt ecsetelte, milyen ügyesek a versenyzők, mikor váratlan fordulatot vett a beszélgetés. A műsorvezető és a zsűritagok egymással viccelődtek, amikor Till Attila megszólította Hajós Andrást is azzal ugratva, hogy az előző napi adásban elképesztő kulturáltan, hihetetlen eleganciával tudott undorodni néhány produkciótól. Ezt pedig a dalszerző sem hagyhatta szó nélkül.
„Nem. Amit ilyenkor az arcomon látsz az az, hogy azért azt tegyük hozzá, talán a Buci kivételével, ha nem sértődtök meg, nem tudnánk ilyen produkciókat csinálni. Én biztos, hogy nem tudnék. Szóval azt szeretném, ha mindenki tudná, hogy ilyenkor magamtól is undorodom” - fejtette ki Hajós András.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.