Megszakad a szív: Ilyen állapotban van a 6 éve elhunyt Székhelyi József sírja

Az ország egyik legnépszerűbb színésze 2018-ban hagyott itt minket. Székhelyi József sírja a Kozma utcai Izraelita temetőben található.



Megosztás
Szerző: Doris
Létrehozva: 2024.08.22.
Székhelyi József tragédia gyász temető színész

Napra pontosan 6 évvel ezelőtt, 2018. augusztus 22-én érkezett a tragikus hír, miszerint 71 éves korában elhunyt az ország egyik kedvenc színésze, Székhelyi József.

Székhelyi József
Napra pontosan hat éve hunyt el Székhelyi József – Fotó: Bors

Még 2017-ben derült ki, hogy Székhelyi Józsefnek daganatos betegsége van. A tüdejében találtak elváltozásokat, amelyeket a kezelésekkel sikerült is felszámolni, azonban 2018-ban, a nyár elején kiderült, hogy már áttét is van a szervezetében. Emiatt július közepén volt egy komoly gerincműtétje, ám a szervezetét felőrölte a betegség, már nem tudtak rajta segíteni.

„A hír igaz. Édesapám hosszú betegség után ma hunyt el. Nem érzett fájdalmat, nem szenvedett. Köszönjük a részvétet”mondta a Borsnak Székhelyi Fruzsina fájdalommal telt hangon a tragédia napján.

Székhelyi József sírja a Kozma utcai Izraelita temetőben található

Székhelyi Józsefet a Kozma utcai Izraelita temető egyik parcellájában helyezték végső nyugalomra 2018. augusztusának végén, egy szomorú vasárnap.

A temetésen többek között Szirtes Tamás, Balázsovits Lajos, Sándor György, Szacsvay László, Maros Gábor, Nagy Sándor, Gyarmati Andrea, Szinetár Dóra és édesanyja, Kern András, Tóth Enikő és Bencze Ilona búcsúzott a színésztől.

A Metropol munkatársa Székhelyi halálának 6. évfordulójának napján kint járt a sírkertben, hogy megnézze, milyen állapotban van most a színművész végső nyughelye. Egyértelmű, hogy Székhelyi sírját rendszeresen látogatják és gondozzák, a tradíciókat követve pedig nem virágokkal, hanem kövekkel díszítik azt.

Székhelyi József
Így néz ki Székhelyi József sírja – Fotó: Metropol
Székhelyi József
Székhelyi József sírkövét az aláírása díszíti – Fotó: Metropol

Székhelyi József fia rendszeresen kijár a temetőbe

A Metropol egy évvel ezelőtt az évforduló kapcsán kereste meg Székhelyi fiát, Mártont. Kíváncsiak voltunk, milyen érzések kavarognak benne öt évvel édesapja elvesztése után, és hogy vajon kimegy-e a Kozma utcai temetőbe.

„Apu halálának 5. évfordulója ugyan ma van, de ez nem több, mint csak egy ember alkotta időszámítás szerinti adat, információ. Apu fizikai hiányát az elmúlt 5 év minden napján éreztem, minden nélküle töltött nap minden pillanata a halálának pillanatfordulója. Nem, Apu nincs jelen, hanem a hiánya van jelen az életünkben. Nincs elengedés, én ebben nem hiszek, ez csacsiság egyfelől. Másfelől lehetetlen is. Hogyan is tudnám elengedni? Ő a részem” – kezdte a Metropolnak tavaly Márton, akinek a fájó gyász ellenére meg kellett tanulnia, hogyan tudja folytatni az életét a veszteséget követően.

„Azt vallom, hogy bár fizikailag nincs velünk, életünket, életemet meghatározza; arra kellett berendezkedni, hogy hogyan tudjuk folytatni az életünket nélküle; a fizikai hiányához kell és kellett szoktatnunk magunkat. Az életünket e szerint volt szükséges átrendezni, áthuzalozni, újragombolni. A temetőbe rendszeresen kijárok hozzá, persze, mert igénylem, hogy emellett a „fizikai közelség” is meglegyen köztünk. De ennél lényegesen többet jelent számomra egy, a gyerekeimmel átbirkózott délután vagy egy-egy hülyéskedés a Balatonban. Ilyenkor rendre azon kapom magam, hogy ugyanazt a magaméra emlékeztető derűt látom a gyerekeim arcán, ugyanazokat felhőtlen perceket töltöm velük (és kapom tőlük), mint amelyekben gyerekkoromban nekem volt részem Apuval. Ebben nincs és amíg én élek, nem is lesz már változás, és ez rendben is van” – jelentette ki a férfi 2023-ban.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás