
Hatalmas bejelentést tett Nádai Anikó: párjával együtt elhagyta az országot
Ennek is eljött az ideje.
Barna Judit megtörte a csendet, miután elkezdték pletykálni, hogy szakítottak Curtisszel.
Széki Attila, vagyis Curtis egykor leginkább a botrányairól volt híres, de pár éve mondhatni „lenyugodott”, és ez sokak szerint azért is van, mert akkoriban jött össze az ismert kosárlabdázóval, Barnai Judittal, akivel azóta már össze is költöztek, sőt közös kutyájuk is van – de mostanában többször is felmerültek aggasztó pletykák velük kapcsolatban.
Barnai Judit szomorkodós, fájdalmas posztokat rakott ki a közösségi oldalára, ezzel pedig sokakat megijesztett. Mindenki arra gondolt, hogy valószínűleg szakítottak Curtisszel, ezért olyan rossz a kedve a sportolónak. Most viszont kiderült az igazság, ő maga árulta el, és ezzel minden kíváncsiskodónak választ adott.
Annyi mindent írnak rólunk, de nem foglalkozunk vele. Atival mi már csak nevetünk az egészen
– mondta Barnai Judit.
Ezek alapján szó sincs szakításról, Curtis és Barnai Judit között továbbra is tombol a szerelem, és csak nevetnek azon, hogy ilyen sokan pletykálnak arról, hogy már nincsenek együtt. Az jó kérdés, hogy vajon mikor lesz eljegyzés, esküvő vagy gyermekvállalás, de könnyen elképzelhető, hogy hamarosan ezekre is sort kerítenek.
Ennek is eljött az ideje.
A rajongóknak bejött ez az átalakulás!
Egyszerre elegáns és szexi!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre