
Varga Viktor szerint már nem olyan az ismerkedés, mint régen
A különc énekest rengeteg dolog érdekli a világban, a spiritualitás, a zene, vagy a művészetek. Érthető módon Varga Viktornak az emberi kapcsolatokról, és a jelenkor ismerkedési formáiról is meg van a véleménye.
Varga Viktorról még márciusban röppent fel az a pletyka, hogy Zsembera Liliánával már nem alkotnak egy párt. A szemfüles rajongók vették észre, hogy minden közös fotójuknak nyoma veszett a közösségi oldalaikon. Bár megkeresték az énekest, de nem szerette volna sem megerősíteni, sem cáfolni a szóbeszédet. Azóta gyökeresen megváltozott az élete Viktornak, rengeteget foglalkozik önmagával spirituálisan, és fizikálisan, jógával, és más különböző mozdulatsorokkal.

Bár az énekes jelenleg nem keresi a szerelmet, de mindig nyitott szemmel jár. Így mindenről megvan a saját véleménye, az ismerkedés mostani formájáról is. Nemrég egy hosszabb posztban írt arról, mit is gondol a mai, gyors és felületes kapcsolódási formákról.
Úgy érzem, ebben az új világrendben, ahol minden rapid és szerteágazó, multidimenzionális, rá kell döbbennünk az újkor kapcsolódási formáira, azzal szemben, amit több száz évig működtettünk, és klasszikus párkapcsolatnak neveztük (elfojtásokon és legtöbbször hazugságokon és önámításokon alapultak). Ehelyett ma már individuumokként, önálló személyiségekként kellene találkoznunk egymást inspirálva, szabadon, birtoklás nélkül, nyitottan és elfogadóan
– írta le a véleményét Varga Viktor.
Varga Viktor háza felépítése után durva edzésbe kezdett
A 36 éves énekes korábban elmondta, hogy újra keményen edz és végre visszatért a futáshoz is. Viktor láthatóan jól halad az edzéssel, és kezd visszatérni régi erőnléte is, hiszen korábban is nagy szenvedélye volt a mozgás minden formája.
„Gyerekkoromban atléta voltam, hosszútávfutó. Középiskoláig csináltam, azt követően pedig csak a magam kedvéért. Jógáztam 8 éven keresztül minden reggel, az is abbamaradt, mert minden kreatív energiámat lefoglalta az építkezés” – mondta korábban az énekes a Metropolnak.
Top hírek


„Menj el végbéltükrözésre!” – fontos dologra biztat mindenkit a népszerű színésznő
Sokkoló diagnózist kapott a Hetedik mennyország sztárja.

Bevállalta: átlátszó ruhában villantott Király-Virág Anita
Átlátszó, csipkés ruhában pózol...
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre