
Hajdú Péter: Amit Orbán Viktor 2010 óta megjósolt, az mind úgy is lett
Alig három hét van hátra a sorsdöntő szavazásig.
Ennél a képnél ma már nem fogsz döfősebbet látni.
Pár nappal ezelőtt söpört végig a hazai médián, hogy meg kellett műteni Radics Gigit. Az énekesnő a kórházi ágyból jelentkezett be, amivel alaposan ráijesztett a rajongóira. Másnap egy hosszabb posztban azt is kifejtette, hogy egy tervezett műtétről volt szó, amire az orvosa látott jobbnak sort keríteni.

„Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy jól vagyok. Egy tervezett műtéten vagyok túl, endometriózisom volt, amitől az orvosom úgy látta jobb megszabadulni. Szerencsére a legjobb kezekben voltam és már lábadozom. Mindenesetre mindenkit biztatok arra, hogy vegyen részt orvosi szűrővizsgálatokon, mert így sokszor meg lehet előzni a még nagyobb problémákat is. Köszönöm szépen a sok kedves, érdeklődő üzenetet!” – nyugtatott meg mindenkit Radics Gigi.
Úgy fest, hogy már minden rendben Radics Gigivel, ugyanis friss dögös fotókat posztolt közösségi oldalán. Bőr combcsizmát, fekete melltartót és hozzá passzoló bőr, erősen hálós felsőt választott. A fénykép összhatása valami lehengerlő lett és Gigi bájai egyértelműen minden tekintetett bevonz.

Alig három hét van hátra a sorsdöntő szavazásig.

Harry herceg és felesége nem fedik fel a gyerekek arcát.

"A demenciával járó utazás felnyitotta a szemem..."
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.