Németh Kristóf az apás szülésről mesélt





Vannak férfiak, akik elképzelni sem tudják, hogy bent legyenek a szülőszobán, amikor világrajön a gyermekük, mások viszont semmi kivetnivalót nem látnak ebben, sőt! Szerintük egy kisgyermek megszületését látni semmihez sem fogható élmény. Így van ezzel Németh Kristóf is.



Megosztás
Szerző: Zs.
Létrehozva: 2023.10.01.
nagycsalád apás szülés szülés

A színigazgatónak és kedvesének, Zitának augusztus elején megszületett a második közös gyermeke, Olivér. A gyermek világrajövetelénél jelen volt az édesapja is, aki szinte már szakértőnek számít ebben a meghitt ugyanakkor megrendítő élethelyzetben, hiszen Németh Kristóf bent volt mindhárom fia születésénél. (Az első gyermeke, Lóci 2007-ben, az előző kapcsolatából született.) 

Németh Kristófék nagycsaládosok lettek (Fotó: Knap Zoltán)

Nem így képzelte 

A színész-színházigazgató soha nem gondolta volna, hogy egyszer nagycsaládos édesapa lesz és azt sem, hogy valaha maga mögött hagyja a nyüzsgő fővárost. A Borsnak korábban így nyilatkozott erről: 

„Sosem gondoltam azt sem, hogy én máshol fogok élni, mint Budapest, de a Jóisten ezt is jobban tudta, mint én. Most Szentendrén, nagycsaládosként élek a felségemmel, a kamasz fiammal, a hároméves középső gyermekemmel és egy újszülött aprósággal. Ez maga a csoda! Ennek fokozásaként a saját színházamat irányíthatom a Dunakanyarban.”

Mindent egybevetve Németh Kristóf most boldogabb, mint valaha, a feleségével idilli a kapcsolatuk és a gyermekeit is nagyon közel érezheti magához lelkileg, aminek az egyik oka pont az lehet, hogy a megszületésük első másodpercétől az életük része volt. Kristóf ugyanis mindháromszor ragaszkodott ahhoz, hogy bent lehessen a születésüknél. 

Férfidolog? 

Az apás szüléssel kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Férfiak tízezrei érzik úgy, hogy ha ott kellene lenniük a gyermekük megszületésének pillanatában, akkor soha többé nem tudnának úgy tekinteni a feleségükre, mint előtte... Mások viszont azt vallják, hogy nincs csodálatosabb dolog, mint a feleségük mellett lenni ezekben a meghitt, ugyanakkor nehéz órákban, fogni a kezét, törölgetni a homlokát, majd magukhoz ölelni a pár perces csöppségüket. Kristóf az utóbbi csoporthoz sorolja magát. 

„Harmadjára élhettem át az apás szülés csodálatos pillanatát, az izgatottságom ugyanaz volt, de már tudom, szerepem főleg azután van, hogy a szülőszobában a Michael Bublé-típusú dallamokat felváltja az AC/DC. A vajúdás legnehezebb szakaszát Zita a kádban töltötte, Olivér így vízben született. Gyönyörű pillanat volt” – nyilatkozta nemsokkal a harmadik gyermeke megszületése után a színigazgató. 





 





Ezeket olvastad már?
Megszakad a szív: így ünnepelte Nótár Mary az anyák napját

Megszakad a szív: így ünnepelte Nótár Mary az anyák napját

Elképesztő, mire képes Csuti a kislányáért!

Elképesztő, mire képes Csuti a kislányáért!

Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás