
„Ő a pasid?” - kiszúrták a rajongók, rejtélyes férfi tűnt fel Stana Alexandra fotóján
Vajon ki lehet ő?
Szabó Ádám és Farkas Jennifer friss házasként tengetik mindennapjaikat.
Szeptember 23-a nagy nap a fiatalok életében, hiszen ekkor fogadott örök hűséget Szabó Ádám és kedvese, Jennifer.
"Előző nap néztük az időjárás-előrejelzést, amely 80%-os valószínűséggel írt záport. De olyan szerencsések voltunk, hogy mire a helyszínre értünk, elállt az eső, sőt, hét ágra sütött a nap" - mesélte a zenész a hot! magazinnak.
A templomi szertartáshoz hasonlót még nem éreztem soha. Amikor az oltár előtt álltunk, olyan érzésünk volt, mintha újjászülettünk volna, és ezt mindenféle túlzás nélkül mondom
– tette hozzá Szabó Ádám, majd, bevallotta, nem sokáig bírták sírás nélkül.
A templom után egy anyakönyvvezető adta őket össze, majd Törökbálinton tartották a lakodalmat. Egy általuk megálmodott nyitótáncot adtak elő, a menyasszony pedig többször átöltözött, három ruhája is volt. A lánya az esküvő után fel is vette párja nevét, így már Szabó Jenniferként indult el az olaszországi nászútra.
Vajon ki lehet ő?
A népszerű színész napokon belül hajóra száll.
Drámai részletekre derült most fény.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.