
III. Károly kész a békülésre –, de Harry hercegnek kell először lépnie
Minden korábbi nyilatkozatuk dacára a király hajlandó lenne visszafogadni a sussexi hercegi párt.
Többször felröppentek már híresztelések arról, hogy békét köt egymással az elhidegült apa-fia páros, III. Károly és kisebbik fia, Harry herceg. Egy szakértő nemrégiben azt nyilatkozta, a király a maga részéről minden percben készen áll arra, hogy fogadja a sussexieket.

Dr. Ed Owens, aki az After Elizabeth: Can the Monarchy Save Itself? című kötet szerzője, elmondta, hogy szerinte III. Károly bármikor kész lenne békét kötni a fiával, már csak azért is, mert szeretné fenntartani jó hírnevét a népe előtt. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy noha a király nyitva hagyta az ajtót, ezzel lehetőséget adva a sussexi hercegi párnak a visszatérésre, Harry hercegre és Meghanre hárul az, hogy megtegyék az első lépést, és éljenek ezzel a lehetőséggel.
Végső soron rajtuk áll annak eldöntése, hogy be akarják-e gyógyítani a sebeket, amelyek köztük és a királyi család többi tagja között keletkezett
– mondta el dr. Owens.
A közelmúltban egyébként már nem egyszer lehetett pletykákat hallani egy esetleges béketárgyalásról: Harry herceg és III. Károly a feltételezések szerint még szeptemberre tervezett egy találkát, melynek során leültek volna, hogy tisztázzák a kapcsolatukat. Miután Harry önéletrajzi könyve nagy vihart kavart, és a sussexi hercegi pár a dokumentumfilmjükben is meglehetősen negatívan nyilatkozott a királyi családról, a feszültség minden addiginál nagyobb lett Harry és a családtagjai között. Végül azonban az említett találkozásra nem került sor - adta hírül a Mirror.
Top hírek


Szabó Ádám felrobbantotta az internetet: "Ismét apa lettem!"

"Ez most egy időre az utolsó videó!" - Tóth Gabi megtörte a csendet: mélyen megviselte az elmúlt időszak
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre