
Ázsia Expressz: végleg vége a békének, ez már háború
Kucsera Gábornál és Tóth Dávidnál elszakad a cérna, amikor azzal szembesülnek, hogy erős tűz alá vették őket az ellenfeleik. Az indulatok végül elszabadulnak…
Minden jel szerint végleg klikkekre szakad az Ázsia Expressz mezőnye. Ellentétes szövetségek alakulnak, ami komoly feszültségekhez vezet már a szerda esti adásban. Eddig a Kucsera–Tóth és Zozo–Bruno páros között feszült egy ki nem mondott, de annál látványosabb kötelék, hiszen tény, hogy egyetlen egyszer sem tettek egymásra hátráltatást, sőt ha lehetett, támogatták is egymást a feladatok, vagy éppen a verseny során.

„Minket nyírtak mind a négyen…”
Éppen ez az, ami feltűnt a többi párosnak, főként Bercinek és Fanninak, illetve Siposéknak, akiknek a szerdai adásban alkalmuk is nyílik egy kis összefogásra, vagyis inkább össztűzre, amivel meg is gyengítik a bajnokokat. Teszik ezt oly módon, hogy a két sportolónál el is szakad a cérna. „Bár számítottunk rá, az mégiscsak rosszul esik az embernek, amikor két csapat is egyesíti az erőit.”
Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ennyire ki fognak minket pécézni.
„Amikor már kevesebb sörösdobozunk volt fent, akkor is minket nyírtak mind a négyen” – tette szóvá a „harctéren” Kucsi, aki később részletesen is kifejtette, miért is kapta fel a vizet, és mit is érzett sportszerűtlen viselkedésnek a játék során.

„Egyszer sem röhögtem pofán az ellenfelemet”
„Ennyire örülni és nyíltan ujjongani, az a része volt a történetnek, ami nem volt sportszerű. Nálunk gyerekkorban megtanították a sportolóknak, hogy tiszteld az ellenfeled. Mindketten próbáljuk kerülni a konfliktust, de ha kell, beleállunk. Nálam ez a játék érte el azt a pontot, amikor kicsit ideges lettem. Azt láttam, hogy a játék hevében a történet totálisan átment egy személyes dologba. Szerencsére Dávidnak és nekem is elég sok Himnuszt játszottak világversenyeken, de egyszer sem fordult elő, hogy pofánröhögjem az ellenfelemet”– összegezte véleményét a kétszeres világbajnok kajakos.
Csak Alekoszék nem szálltak be a vitába
Hogy a játék végül melyik páros győzelmével zárult, az kiderül az Ázsia Expressz szerda esti adásából, de az igazi csata csak ezután indul, hiszen Kucsera Gábor és Tóth Dávid sem tudja magában tartani a sérelmeiket, amiből parázs vita alakul ki a párosok között. A balhéba beszállnak a lánypárosok és Zozóék is. Egyedül Alekoszék azok, akik csendben, már-már elégedetten nézik, ahogy ellenfeleik egymásnak feszülnek. Ők amolyan nevető harmadikként, vagy inkább hatodikként szemlélik a kialakult helyzetet.
Top hírek


Megható posztban ünnepli Szigligeti Ivett kislánya szülinapját - Dudás Mikiről sem feledkeztek meg
Az édesanya elhunyt férjéről is megemlékezett.

„Csak egy mozdulat, és eltűnnek a karikák” – Anne Hathaway elárulta a trükköt, amivel mindenki frissebbnek tűnik az Oscaron!
Anne Hathaway lerántotta a leplet ragyogásának a titkáról.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre