„Annak ellenére sem kellesz, hogy közös gyerekünk van…” – kitálalt a válásáról Németh Kristóf





A színész életének öt legfontosabb női alakjáról beszélt, akik valamilyen formában nagy hatást gyakoroltak rá és megváltoztatták az életét.



Megosztás
Szerző: DrCell
Létrehozva: 2023.06.22.
Módosítva: 2023.06.22.
Németh Kristóf válás feleség

Németh Kristóf természetesen az elsők között az édesanyjáról beszélt Kadarkai Endrének, a megélt közös emlékeket csillogó szemekkel idézte fel. Balogh Erzsi és Földesi Margit sem maradhatott ki a sorból, hiszen ők azok a művésznők, akik elindították a színészmesterség felé vezető úton. Érdekfeszítő és kedves történeteket idézett fel, ám az öt hölgy közül talán az első felesége a főszereplője élete egyik legérdekesebb szakaszának.

Németh Kristóf őszintén beszélt életének egyik legnehezebb időszakáról
Fotó: Ripost

„Én boldoggá tudnálak tenni”

A színész az első feleségével való megismerkedésükről és válásáról is beszélt, utóbbi nem volt zökkenőmentes a számára, hideg zuhanyként érte a felismerés.

„Az életem meghatározó női között jöjjön a negyedik, az első feleségem Niki, aki az első gyermekünk édesanyja” – mondta Kristóf, akit Endre kiegészített azzal, hogy a színész nem akármilyen szöveggel vette le Nikit a lábáról.

Megláttam egy lányt, összemosolyogtunk, odamentem hozzá és valamilyen szomorúságot láttam az arcán. Azt kérdeztem tőle, hogy boldog vagy? Mert azt gondolom, hogy én boldoggá tudnálak tenni

– emlékezett vissza, és bár a lány akkor párkapcsolatban élt, viszonylag hamar függetlenné tette magát, onnantól pedig egyenes út vezetett a Kristóffal közös élet felé.

Elkezdtünk együtt járni, együtt élni, egy idő után felköltözött Budapestre, összekötöttük az életünket, megfogant a gyermekünk és összeházasodtunk. Ez egy-másfél év leforgása alatt történt.

Amilyen gyorsan összekötötték az életüket, olyan sebesen ért véget a házasságuk. A közös gyermekük, Lóci 3 éves volt akkor, amikor Niki kijelentette, el kellene válniuk.

Éreztem, ahogyan szó szerint földbe gyökerezik a lábam és hogy innen nem fogok tudni az életemben továbbmenni ezután a mondat után

– mesélte Kristóf, aki semmilyen előjelét nem látta annak, hogy gond lenne a házasságukkal.

A színész hét évvel ezelőtt talált rá Zitára, akivel azóta a második közös gyermeküket várják
Fotó: Bors

Fejest ugrott az éjszakába

Mivel az ő szülei elváltak, ezért úgy indult neki a házasságának, hogy Nikivel élethosszig tervezett. A válását részben ezért élte meg hatalmas kudarcnak, valamint az is közrejátszott, hogy élete első szakítását élte meg.

Ilyen, hogy egyszer csak azt mondják, hogy »nem kellesz«, azelőtt sosem volt, és annak ellenére sem kellesz, hogy közös gyerekünk van…

– magyarázta Kristóf, aki a történtek után érzelmileg összeomlott, majd fejest ugrott az éjszakai életbe.

„Volt egy »megcsúszósabb« időszakom, vadulás, második kamaszkor, korai középkori válság. Én nem kaptam észbe, a környezetem szólt, hogy vigyázzak. Vannak helyzetek, amikor egy barát szól, hogy ezt nem így kéne, nehogy szenvedélybeteggé váljon az ember. Oda kellett figyelnem elsősorban és legfőképpen a fiamra. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy mellette és vele műveltem, amikor elmentem bulizni, csajoztam és nem volt fontos hazamenni akár még reggel sem. Ami a valóságos nagy változást elhozta az életembe az volt, hogy az utolsó feleségemmel, Zitával összekötöttük az életünket” – tette hozzá a színész, aki hitvesével a második közös gyermeket várja, ugyanakkor tartja magát az első feleségének tett esküjéhez, miszerint életük végéig segítőtársként kísérik egymást. 


 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás