RETRO RÁDIÓ

Fejlemények vannak az állatkínzásügybe keveredett Dollyval





Az énekesnő állta a szavát és segítséget kért annak a 9 kiskutyának, amiket elvitt volt menedzsere szaporítótelepéről.



Megosztás
Szerző: Buster
Létrehozva: 2023.05.27.
állatkínzás állatvédelem

Ahogy arról pénteken mi is beszámoltunk, Dolly egy nagyon csúnya állatkínzási ügybe keveredett Gyöngyösön.  Az állatvédők és rendőrök foglaltak le több mint ötven, borzasztó körülmények között tartott kutyát a menedzserétől, akit azóta már menesztett az állásából. A helyszínen még a rendőrök kiérkezése előtt megjelent az énekesnő is, aki 9 kiskutyát elvitt magával. Az állatokról ő maga akart gondoskodni, de rájött, hogy segítségre szorul és kért is segítséget.

Dolly Fotó: Nagy Zoltan

Az énekesnő a Borsnak elsőként eljuttatott közleményében elismerte, hogy valóban elvitt kilenc kiskutyát és hozzá tette, ő jóhiszeműen járt el, és csak szerette volna megmenteni a sanyarú sorsú apróságokat. Továbbá elmondta, fogalma sem volt arról, hogy a menedzsere milyen borzalmas körülmények között tartott több mint 50 kutyát. Miután munkatársunk tájékoztatta Dollyt arról, hogy az általa elvitt állatok valószínűleg egytől egyig betegek, ígéretet tett arra, hogy egy állatvédő szervezethez fordul segítségért. 

Dolly egykori menedzsere ilyen körülmények között tartott több mint 50 kutyát. Fotó: Állatmentő Szolgálat Alapítvány

„A történtek miatt döbbenet és szomorúság mellett fantasztikus érzés, hogy az alig pár órája közzétett felhívásra, melyben a zenésztársadalom, a zenészkollégák segítségét kértem az általam menteni kívánt kutyák elhelyezésében, máris megindultak a telefonok és többen is jelezték, hogy örömmel próbálnak segíteni, megfelelő helyet, gazdit találni a kutyusoknak. Viszont jómagam azt gondolom, és ezt tartom a legjobb és leggyorsabb megoldásnak, ha az állatvédők, az ezzel foglalkozó szervezetek és egyesületek segítenének, hogy a nálam lévő, szerencsére most már jó helyen és biztonságban levő állatok végleges lakóhelyet találjanak- mondta a Borsnak az énekesnő, aki lapunk információja szerint meg is tette a szükséges lépéseket.  

"Úgy tudom, hogy Dolly valóban felkeresett egy állatvédelemmel foglalkozó szerveztet és jelezte, hogy szeretné a részükre átadni mind a kilenc, nagyon rossz állapotban lévő kutyát. Ha jól értesültem, két kiskutyánál jól látható betegségre utaló jelek vannak, de a többi hét sincs jó bőrben. 

Már csak az időpontot egyeztetik a szakemberek és az állatok végre jó helyre kerülnek, ahol szakszerű ellátásban részesülnek"

- mondta el a Ripostnak Némedi Edina, az Állatmentő Szolgálat Alapítvány munkatársa.





 





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás