
„Semmi nem hozhatja vissza” – L. L. Junior szívszorító szavakkal beszélt a bíróság döntéséről
A bíróság másodfokon is meghozta döntését L.L. Junior fiának halála ügyében.
L. L. Junior korábban felelősöket szeretett volna látni, most azonban másképp reagált.
2019. augusztus 31-én, egy nyárbúcsúztató ünnepségen történt meg a tragikus baleset, amely az egész országot felrázta. L.L. Junior egykori felesége, Hopp Csilla egy barátnőjével, P. Carmennel sétált egy forgalmas útnál, amikor a hároméves Dávidka kiszaladt az útra. Egy autó éppen akkor hajtott arra, és nem tudta kivédeni a balesetet, elgázolta a kisfiút. A gyermek életét vesztette, emiatt pedig a szülők közötti viszony is elmérgesedett, a rapper pedig elő kívánta állíttatni a felelősöket.

A Tények L.L. Juniort is elérte, aki nyilatkozott is a fejleményekkel kapcsolatban. Azt mondta, teljes mértékben elfogadja és egyetért a bíróság döntésével. Már nincs benne bosszúvágy vagy harag, csak fájdalom és sírás. Nem keres tehát bűnbakot. Tudja, hogy mindenki nagyon szerette a kisfiát, és akármi is lenne az ítélet, már semmivel nem lehetne visszahozni Dávidkát – írja a Bors.
Elégtétel nem történt volna, ráadásul semmilyen büntetés nem kárpótolt volna. Tudom, hogy szerette mindenki a kisfiamat, és a legszomorúbb az egészben, hogy semmi nem hozhatja vissza.

Top hírek

Nacsa Olivér Zelenszkij fenyegetéséről: Ilyet nem láttunk a II. világháború óta
Az EU Európai Érdemrenddel tüntette ki az ukrán elnököt.

Marsi Anikó fogyása kapcsán elárulta: "Szeretek mindent túlzásba vinni..."
Extrém kalandra vállalkozott a TV2 műsorvezetője.

Oscar-díj 2026: Nem hiszed el, ki maradt üres kézzel! – Íme a győztesek
Micsoda meglepetés! Őket díjazta az Akadémia!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre