RETRO RÁDIÓ

Nekiestek Horváth Éva jógatáborának a kommentelők





Április elején tartja első jógatáborát Balin az egykori szépségkirálynő. Azonban hiába a nagy érdeklődés, sokan mégis arról panaszkodnak, hogy nagyon drága.



Megosztás
Szerző: S.K.
Létrehozva: 2023.03.01.
Horváth Éva tábor Bali költségek

Horváth Éva már egy éve költözött ki családjával Balira, legutóbb amikor Magyarországon járt, azt nyilatkozta, hogy új vállalkozásba akar kezdeni.

Kristóf iskoláztatása az egyik legfontosabb szempont, hiszen odakint már elkezdte a tanulmányait, de az biztos, hogy amíg Balin vagyunk, én a jógára fektetek nagyobb hangsúlyt. Szeretnék idővel csoportokat, táborokat szervezni Magyarországról

 – nyilatkozta korábban a Borsnak.

Szilveszter után végül visszatértek a szigetre, ahol Éva bele is vágott a szervezésben. Hamar meg is lett az első tábor dátuma, ami április elsejétől tizenkettedikéig tart majd.

Bár nagyon sokan érdeklődnek a paradicsomi környezetben történő testmozgás iránt, viszont rengetegen sokalják az utazás és az ott töltött idő költségeit. A kommentszekcióban el is kezdődtek a találgatások, hogy mennyibe is fog kerülni a kéthetes tábor.

Volt olyan kommentelő, aki azt mondta, a legolcsóbb szobaválasztással is minimum 900 ezer forintot kell kifizetni. Volt, aki gúnyosan azt írta, ha megnyeri a lottót, akkor elmenne két hétre a csodás helyszínre.

Azért ez durva. Én voltam Balin 4 éve. 1 millió 500 Ft volt 2 hét, de abba minden benne volt, kaja, cuccok, vásárlása programok. Ezek, amiket így szerveznek. Mindig nagyon drágák. Mi magunk szerveztünk mindent és jövőre is így lesz

 – sokkolta az érdeklődőket az egyik hozzászóló.





 





Ezeket olvastad már?
Ezért vágatta ki filmjéből az erotikus jeleneteket a Bridgerton család sztárja

Ezért vágatta ki filmjéből az erotikus jeleneteket a Bridgerton család sztárja

Forró pillanatok a Házasság első látásra adásában: Hilda beengedte Lacit a lábai közé - Videó

Forró pillanatok a Házasság első látásra adásában: Hilda beengedte Lacit a lábai közé - Videó

"Jó, hogy megszülettél" – Tóth Gabi megható üzenetet küldött a szerelmének

"Jó, hogy megszülettél" – Tóth Gabi megható üzenetet küldött a szerelmének

Kulcsár Edina listát kért G.w.M-től a vele szembeni elvárásairól

Kulcsár Edina listát kért G.w.M-től a vele szembeni elvárásairól

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás