Nem vonult be a börtönbe Galambos Lajos: most kitálalt a testvére





István ugyan nem tudja, hol lehet a testvére, de abban biztos, hogy Lajcsi nem bujkálni akar.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.02.15.
Módosítva: 2023.02.15.
Galambos Lajos börtön Lajcsi

Mint ismeretes, Galambos Lajos szerda reggel nem vonult be a kecskeméti börtönbe, ahová hetekkel ezelőtt megkapta a behívóját, hogy megkezdje a jogerősen rá kiszabott 3 év 6 hónapos börtönbüntetését. Ezután szinte hajtóvadászat indult a trombitaművész ellen, még ha nem is a rendőrök, „csak” a médiamunkások igyekeztek őt elérni. Végül éppen a Bors szerkesztőségébe futott be egy hívás Lajcsi telefonjáról, de a zenész nem szólalt meg. Ellenben hallani lehetett, ahogy köhögött, majd olyan hangok szűrődtek át az éteren, mintha egy CT-, vagy MRI-gép dolgozna épp.

Galambos Lajos nem jelent meg szerda reggel Kecskeméten. Testvére azonban nem aggódik – Fotó: Bors

„Megvan az oka, hogy végül nem ment be”

A Bors kora délután elérte Galambos Istvánt, aki elárulta, kedden még beszélt híres testvérével, a hétvégén pedig találkoztak is.

Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy Lajcsi éppen merre van, mert ma még nem beszéltünk.

 Én is csak annyit tudtam, hogy szerdán esedékes neki a bevonulás – kezdte a a trombitaművész öccse. 

Annyit biztosan állíthatok, hogy nincs szökésben, és megvan az oka annak, ha végül nem kellett bemennie a börtönbe

mondta lapunknak István, aki egyébként csak nagyon ritkán beszélt testvérével a büntetőügyről, a börtönről pedig soha nem esett szó kettejük között.

„Meg akar óvni engem mindentől”

Én egy nagyon érzékeny ember vagyok. Engem már a letartóztatása is nagyon megviselt. Ezt ő is tudja, ezért soha nem beszélt velem sem az ügyről, sem pedig a rá váró büntetésről. Hétvégén is találkoztunk és bevallom, akkor rákérdeztem, mi lesz szerdán, de ő csak annyit mondott, hogy ne foglalkozzak ezzel és kérte, inkább beszéljünk a csajokról. Így is tettünk, és valójában nagyon hálás is vagyok neki, amiért meg akart óvni engem mindettől, ami vele történik – magyarázta Galambos Lajos testvére, aki nem aggódik bátyja egészségéért sem.

„Biztosan hamarosan hívni fog”

Ha Lajcsinak baja lenne, arról biztosan tudnék. Mondom, hétvégén találkoztunk és jól volt. Általában mindennap beszélünk telefonon.

Utoljára éppen kedden hívtam fel, és kölcsönkértem tőle egy elszívóberendezést, amiért el is ugrottam.

 Szóval csak azt tudom mondani, hogy ha egy orvosi gépben van, akkor ott van, ha pedig kirándul valahol, akkor azt csinálja. Biztosan hamarosan hívni fog, és elmondja, mi a helyzet – tette hozzá bizakodva Galambos István.





 





Ezeket olvastad már?
Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pittel

Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pittel

Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Miklósa Erika a házasságáról vallott, a Fradi is szóba került

Miklósa Erika a házasságáról vallott, a Fradi is szóba került

„Gyönyörű szép a kisfiad, rád hasonlít” – Puskás-Dallos Bogi friss anya-fia fotót posztolt

„Gyönyörű szép a kisfiad, rád hasonlít” – Puskás-Dallos Bogi friss anya-fia fotót posztolt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás