RETRO RÁDIÓ

Idősgondozónak állt a hitelcsapdából kilábalt Neoton-sztár





Pál Éva mindig is szeretettel fordult a bajba jutottak felé. Így ismerte meg Ica nénit is, akit ma már a nap 24 órájában ápol.



Megosztás
Szerző: WM
Létrehozva: 2023.02.06.
Pál Éva Neoton Familia idősgondozás Segít ahol tud

Kevesen tudják, Pál Éva ha nem a rivaldafényben áll a színpadon, egy idős néni gondozójaként tölti a mindennapjait. A 74 éves asszony utolsó éveit igyekszik szebbé tenni, ami azért öröm számára, mert úgy tekint rá, mintha a saját édesanyja lenne. A Neoton Família egykori énekesnője a halál torkából mentette meg az idős nénit, szívügyének tartja az asszony sorsát, így kérésére hozzá is költözött, hogy mindenben a segítségére legyen, annak ellenére, hogy csak lépésről lépésre nyerte el Icuka bizalmát, miközben a saját nehézségeivel is megküzdött.

Pál Éva
Fotó: Bors

– Már csak segítséggel tud járni, sokat romlott az állapota. Az vigasztal, hogy normál emberi körülmények közé tudtuk tenni. Ráadásul anyukám korán halt meg, nekem olyan, mintha a saját anyámat gondoznám. Sokkal rosszabb állapotban van, mint én, más pedig nem gondoskodik róla. Vannak rokonai, de egyáltalán nem törődnek vele – mesélte lapunknak.

Éva reméli, hogy még sokáig velük marad Icuka, és ezért mindent elkövet. Ennek részletei a Bors keddi lapszámában olvasható.





 





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás