Deák Bill Gyula a Mandinernek: Csak a most kormányzó politikai erő vett emberszámba

Deák Bill Gyula, a magyar blueskirály hetvenötödik évében is folyamatosan koncertezik. Kőbányaiságát nem tagadja meg, sem azt, „kik vették emberszámba” – írja a Mandiner.

A járvány évei után visszaépült az életedbe az aktív koncertezés? Idén újra sokszor felléptek?

A covidos időkben tényleg nem mentem sehova, még csak tévékbe se, nehogy hazahozzak valamit a feleségemnek. De most már muszáj, hogy az ember megint ott legyen a palettán, lássák az arcodat. Ne feledjenek el. Januárban is volt koncertünk, most februárt írunk, éppen Szolnokon voltunk a Bowling és Élmény Centerben. Februárban is, márciusban is összesen három-három fellépés van, nem panaszkodom.

Hetvenöt leszel novemberben, és még mindig sűrűn koncertezel. Éppen a folyamatosság a titka ennek?

Az is, de főleg, hogy szeretni kell az élő zenélést, és hát nekem a zene és a közönség az életemet jelenti. Nem csak a pénzért csinálom, mint sokan.

Az életedet mondod, de 2012-ben azért volt egy jó kis infarktusod, amit talán pont a koncertezéssel járó stresszes életforma okozott...

Ugyan, ha felmegy az ember a színpadra, megszűnik a fáradtság, ráadásul a fiam segít a szervezésben, meg ő vezeti a buszunkat.

A szívrohamot inkább azért kaptam, mert többször majdnem elvesztettem a feleségem: de jó volt hozzám a Jóisten, megtartotta nekem. Az egyik erembe meg beépítettek egy hálót, azóta minden rendben. 

Nem kéne vigyázni azért a körömpörköltökkel meg a rántott húsokkal? Az interjú előtt gyanúsan dicsérted a feleséged főztjét.

Az pont hogy egészségvédő, ha valaki vár otthon, meleg ételt ad, elmondhatod a problémád és megnyugodhatsz. A körömpörkölt pedig egy főétel, de ne izgulj, mértéket tartok, a testsúlyomra tíz éve vigyázok, csak száz kiló vagyok, pedig voltam én korábban még százötven is. Mindennap többször tornázok.

Számodra mi a jó egy buliban?

Kimész és látod, hogy örülnek az emberek, mosolyognak, tapsolnak, könnyeznek. Miközben bedobod magad egészen és szakad rólad a víz, ők kiabálják, hogy „Bill, a király!” Árad az ember felé a szeretet.

Mintha te is nagyon szeretnéd őket…

A szeretet a lényege az egésznek. Meg a hűség. Annyira senki nem tiszteli meg a közönséget, mint én. Bármikor jönnek oda hozzám, beszélek velük, nem vagyok megközelíthetetlen. Hálás vagyok nekik, az ő lelkesedésük juttatott el idáig a pályámon. És hát örülök, hogy az embereknek reményt adnak ezek a dalok meg az előadásmódom. Érzik, törődve van velük, hisz pont azért jönnek, hogy felüdüljenek, felszabaduljanak a bánatuk alól.

Nem mond ellent ennek, hogy van jó pár olyan dalod, amiben pont a tömény bánatot szólaltatod meg?

A bánatot kiéneklem, és így meg is szabadulok tőle. Ez történik az engem hallgató és velem éneklő közönséggel is. A blueszene ilyen, de a bánat mellett a fricska, a humor, a nevetés benne van ebben az irányzatban. Teljes körű önkifejező műfaj. Büszke vagyok, hogy ezt az Amerikában kisebbségi zenét mi hoztuk be még a Hobo Blues Banddel Magyarországra! 

Hobón, Póka Egonon és rajtam keresztül ismerték és szerették meg a bluest az emberek.

A teljes interjút a Mandiner oldalán olvashatod el.