
Varga Viktor új külsővel sokkolta rajongóit – ezért búcsúzott el a „Viking Krisztus” imidzstől
Ismét gondoskodott, hogy ne maradjon senki izgalmak nélkül.
Érzelmes mondatok hangzottak el az utolsó beszélgetésük alkalmával. Harry rajongással szerette nagymamáját, az egykori brit uralkodónőt.
Hamarosan már mindenki elolvashatja Harry herceg önéletrajzi könyvét, ami a „Spare” azaz a „Tüske” címet kapta. A memoár elsősorban Vilmossal folytatott testvérviszályáról szól, de sok minden másról is lerántja benne a leplet.
A műben például Harry herceg azt is a nyilvánosság elé tárja, amit II. Erzsébettel beszélt a halálos ágyán. Mint a sussexi herceg írja, azt suttogta nagymamájának: „reméli, hogy boldog lesz”, és hogy „nagyapjával, Fülöp herceggel lesz, aki egy évvel korábban, 99 évesen halt meg”. Azt is mondta neki, hogy „csodálja őt, amiért a végsőkig teljesítette a kötelességét”.
Az életrajzi könyvből az is kiderült, hogy Harry csak ezután hagyta el nagymamája szobáját és hívta fel Meghant, hogy értesítse arról: épségben megérkezett.
S ugyan az egykori királynő temetésére mindkét testvér félre tudta tenni a sértettségét, de a békülés azóta is elmaradt. A bennfentesek szerint egyre kevesebb az esély, hogy egyszer majd rendeződik a kapcsolat a hercegek között – írja a Page Six.
Ismét gondoskodott, hogy ne maradjon senki izgalmak nélkül.
Különleges élményről számolt be a Megasztár zsűrije.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.