RETRO RÁDIÓ

Kissé zavaros az ügy: Opitz Barbi előkerült és mindent megmagyarázott





Opitz Barbi eltűnt, családja attól tartott, hogy a barátja rabolta el, már a rendőrség is keresni kezdte őt.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.12.24.
eltűnt Opitz Barbi

A családja elkezdte keresni Opitz Barbit, miután egy napja nem érték el, a telefonját nem vette fel. A közösségi médiában az énekesnő édesanyja és testvére is segítségkérő posztokat tett közzé, úgy sejtették, hogy Barbit a barátja elhurcolta. A testvére, Georgina már az első posztjában is azt írta, hogy Barbit a barátja életveszélyesen megfenyegette, állítólag azt mondta neki, hogy megöli.

Az énekesnő közösségi oldalára kitett posztjából most kiderült az igazság, mi is történt valójában, de azért ez az ügy kicsit továbbra is zavaros:

 "Vitatkoztunk, a telefonom valahogy nála maradt, úgy ment munkába, én meg eközben otthon aludtam néhány órát, és így nem ért el senki pár óráig, de minden rendben!" 

– írta.

 

A barátja nem viselte túl jól a szakítást Fotó: Bánkúti Sándor

A családja elkezdte keresni Opitz Barbit, miután egy napja nem érték el, a telefonját nem vette fel. A közösségi médiában az énekesnő édesanyja és testvére is segítségkérő posztokat tett közzé, úgy sejtették, hogy Barbit a barátja elhurcolta. A testvére, Georgina már az első posztjában is azt írta, hogy Barbit a barátja életveszélyesen megfenyegette, állítólag azt mondta neki, hogy megöli.

Barbi tegnap szakított a barátjával, aki ezt követően halálosan megfenyegette, és rátörte a lakása ajtaját. Arra kényszerítette, hogy menjen vele Kókára vonattal, ahol a fiú is lakik. Azóta nincs róla hír. Az a fiú már többször is bántalmazta, fenyegette és zsarolta. Valószínűleg most is valami hasonló történt

- mondta Georgina tegnap.

Egy 19 éves tiktokkerről van egyébként szó, akit a TikTokon több mint 90 ezren követnek. A három évvel idősebb Barbival idén jöttek össze, de már pár hónap után úgy tűnt, hogy szakítottak, novemberben ugyanis eltűntek a közös fotóik a közösségi oldalakról. Nagyjából egy hét után közös videóval bizonygatták, hogy minden rendben van köztük. A fiú Instagram-oldalán egyébként a két legutóbbi poszt is Barbival kapcsolatos, legutóbb december 6-án kívántak "boldog mikit" egy csókolózós fotóval.

Barbi legutóbbi Instagram-posztja egy fizetett reklám volt, lehetett időzített is. Az énekesnő édesanyja később azt írta a Facebookon, hogy Barbi épségben előkerült, de a rendőrségen van. 

A rendőrség később közleményt adott ki. Ebből kiderült, hogy Opitz Barbit a lakásán találták meg, ahol nem sokkal később megjelent a barátja is. A rendőrség szerint erőszakkal akarta magával vinni. A barátot bevitték, kihallgatják. Opitz Barbi tanú az ügyben.





 





Ezeket olvastad már?
Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás