
Berki Mazsi: Keserédes boldogság van a szívemben
Berki Mazsi az első karácsonyára készül a férje nélkül.
Tavaly még minden annyira más volt. A Berki család az ünnepek közeledtével szokás szerint ezer fokon égett, intézkedtek, vásároltak, videók és közös fotók tömkelegét töltötték fel a közösségi oldalakra, karácsonyi fotózásra mentek. A legtöbb dolog Krisztián elképzelése szerint történt, Mazsi csak kevés ételt készíthetett, a híres férje szerint ugyanis a nőknek nem az a dolga, hogy az ünnepeket a sütő előtt töltsék, rabszolgaként. (Ezzel nyilván sok nő egyet is ért.)

A tavalyi ünnepeknek aztán vége lett, és a család élete észrevétlenül kezdett kibillenni az addig jól működő medréből. Egyre sokasodtak a problémák, Mazsi és Krisztián hol összeveszett, hol kibékült, aztán májusban megtörtént az elképzelhetetlen, Krisztián szíve egy utolsót dobbant, majd végleg elcsendesedett. Ez a csend azóta is rátelepszik a hétköznapokra, komoly változásokra, változtatásra kényszerítve az itt maradtakat, legfőképp az özvegyet, Mazsit.
Tavaly a kislányom volt a karácsonyi ajándék
Az idei karácsony Mazsiban olyan érzéseket ébreszt, melyekkel eddig még nem találkozott, ez az ünnep minden elemében más lesz, mint a korábbiak.
– Tavaly volt az első közös karácsony a kislányommal, ő volt számunkra az igazi ajándék – mondta a Bors megkeresésére Berki Mazsi, aki így folytatta: – Az idén ez annyiban lesz más, hogy Emma most már jobban megérti a dolgokat, nagyon tetszik neki a karácsonyfa, a fények, a világító szarvas, a csillag… Úgy gondolom, hogy jobban meg tudja majd élni az ünnepet, aminek nagyon örülök. Csak arra kell vigyázni, hogy a gömbök fent maradjanak a fán, mert nagyon szeret pakolni… – tette hozzá nevetve Mazsi.
Az özvegy szűk családi körben tölti majd a szeretet ünnepét, ahol eddig számára ismeretlen feladatok várnak rá.
– Örömteli várakozás van bennem az ünnepet illetően, a karácsonyt a szeretteimmel fogom tölteni, azokkal az emberekkel, akik a legközelebb állnak a szívemhez. Az asztalra sokféle étel kerül majd, megpróbálok egy nagyon finom kocsonyát készíteni, lesz emellett halászlé, sütök libamájat, kacsamájat, marhasztéket, hurkát, kolbászt… Édesanyám hoz töltött káposztát. A desszert almás pite, mákos pite és bejgli lesz. Csak győzzük megenni! – tette hozzá.
„Megfogadtam, hogy az idén másként lesz”
A decemberi készülődés persze akaratlanul is egyfajta visszaemlékezés az elmúlt évre, ami Mazsi számára a reményen túl veszteség és fájdalom is egyben. Ez lesz az első karácsonya a kislánya édesapja nélkül, kettesben a kis Emmával, aki most fedezi csak fel a világot.
„Rengeteget dolgoztam”
– Talán furcsa lesz ezt hallani, de egyfajta nyugodt melegség, keserédes boldogság van most a szívemben
– folytatta Mazsi. – Az idei karácsonyt egészen másképp szerveztem, mint a tavalyit. Az elmúlt évben nagyon sokat, rengeteget dolgoztam karácsony előtt, és egyszerűen nem tudtam úgy megélni az ünnepet, a kislányommal a perceket, mint azt ahogy azt szerettem volna. Többé nem esem ebbe a hibába! Idén megfogadtam, hogy másként lesz. A gyermekünk már nem lesz kisebb, nem lesz fiatalabb, és én nem szeretném elvesztegetni az időmet és a perceinket, amiket közösen, együtt tölthetünk. Szeretnék kihasználni minden pillanatot, amit vele tölthetek, főleg a szeretet ünnepén.
Amikor végül azt kérdezték Mazsitól, hogy milyen érzések vannak benne Krisztián elvesztése kapcsán, halkan így felelt:
– Őszintén? Nagyon sok és sokféle érzés kavarog bennem. Talán érthető is az én helyzetemben. Hogy pontosan mit érzek, azt viszont szeretném megtartani magamnak.
Top hírek


„Ennyitől nem száll el az ember” – interjút adott a Megasztár 13. versenyzője, Szabó Kamilla Lilla

Szorcsik Viki ledobta a textilt – A tengerparton villantott
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre