
Zoltán Erika megható sorokkal köszöntötte fel a férjét: „Kívánom, hogy még sok ilyen pillanat várjon ránk”
Több évtizede állnak ki egymás mellett jóban és rosszban.
Katalin elárulta, hogy a kis Lajos herceg mit mondott II. Erzsébet királynő halála kapcsán. A négyéves gyermek tudja, hogy dédmamája a férjével lehet.
„Most már a dédpapával van” – idézte fel Katalin a Windsori kastély előtt Lajos herceg szavait, aki így reagált arra, hogy II. Erzsébet többé már nincs köztünk. Fülöp herceg egy évvel ezelőtt, 99 évesen hunyt el. Ő volt a brit uralkodó legfőbb támasza, akivel 73 évig élt házasságban.

Nagymamája elvesztésére Vilmos herceg is megható szavakkal reagált. Megjegyezte, a világ egy rendkívüli vezetőt veszített, ő azonban a nagymamától búcsúzik – írja a People. Vilmos, Katalin, valamint Harry és Meghan a gyász jegyében közösen üdvözölte a kastély előtt összegyűlt tömeget, félretéve az utóbbi évek konfliktusait.
A Buckingham-palota hivatalos közleménye alapján szeptember 19-én lesz a királynő temetése. Aznap munkaszüneti nap lesz az Egyesült Királyságban. A búcsúztatót a Westminster-apátságban tartják, ezt követően II. Erzsébet koporsóját a windsori kastélyba viszik, és a királyi sírboltba süllyesztik. A végső nyughelye a Szent György-kápolnában lévő VI. György király emlékkápolna lesz.

Több évtizede állnak ki egymás mellett jóban és rosszban.

„Csodás fényed van, hisz' fiatal vagy és gyönyörű.”

Mesés fotóva osztotta meg az örömhírt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.