RETRO RÁDIÓ

Döntöttek! Ezek a slágerek jutottak tovább: Csináljuk a fesztivált!





Az első középdöntő 10 dalából ezúttal csak 3-at választhatott ki a zsűri és a közönség, amelyek közül egy akár az elmúlt 100 év legjobb magyar dala is lehet.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.01.
show

Középdöntős fordulóihoz érkezett a Duna népszerű show-műsora, a Csináljuk a fesztivált!, amelyben mostantól az elődöntőből továbbjutott slágerek versenyeznek egymással, három adáson át. Szombat este először csaptak össze egymással az évtizedes slágerek, amelyeket eddig korszakos bontásban értékelhetett a szakmai zsűri – Korda György és felesége, Balázs Klári, Boros Csaba, Balázs Andi, Feke Pál és Nagy Bogi –, valamint a közönség.

A stíluskavalkádot felvonultató adásból első helyen jutott tovább a Meseautó, Miklósa Erika és Dolhai Attila duettje, másodikként a Hamvadó cigarettavég című Karády-sláger Janicsák Veca előadásában, míg harmadikként az Évszakok folytathatta a versenyt, amellyel Varga Miklós jutott tovább a döntőbe.

A második középdöntőben, május 7-én újabb 10 továbbjutó mutatja be megújult produkcióját, azonban a fináléba ismét csak 3 sláger és előadója kerülhet be. Az adás napjához közeledve a Duna közösségi oldalain kiderül, hogy mely dalok kerülhetnek ismét a képernyőre szombat este.

Az aktuális adást nemcsak a televízióban, hanem az interneten, a Médiaklikk-oldalon is követhetik a nézők, ahol újranézhetők a korábbi epizódok és az egyes produkciók is.





Ezeket olvastad már?
Jennifer Lopez szétalázta fél Hollywoodot, hatalmas a botrány

Jennifer Lopez szétalázta fél Hollywoodot, hatalmas a botrány

Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás